Szerencsésen megérkeztünk Magyarországra ezúttal is, Istennek hála! Sosem indultunk még kipihenten, de azt hiszem, ennyire fáradtan sem... gyerekeknek csütörtökön még iskolába kellett menniük, ráadásul farsang is volt, s a ruhákat is rendbe kellett tenni... ezúttal örökölt jelmezeket vettek fel, a jelmezkészitésre már nem volt időm... de így is cukkerek voltak. Dombi ninjának öltözött, Hanga napraforgónak, Márton pedig hosszas rábeszélés után Dinónak... ő ugyanis a megszokott barna kardigánjában akart felvonulni egy papir, avagy faágból készített karddal a kezében "hétköznapi halcos" néven... no ezt azért sikerült megakadályznunk... bár jól tudjuk, ezzel a mi kis öregemberünk mindent elsöprő egyéniségének kibontakozását is nehezítettük...
Az egész nap pakolással és takarítással telt... s még a házmester is jött nagy széles jókedvvel egy szakival karöltve, hogy megtervezzék a fürdőszobánk bontását, amit majd nekünk kell fizetnünk ráadásul :( No mindegy... alea iacta es...
A gyerekekért még eltekertem, míg Barni az utolsó simításokat végezte... s 17.30-kor útra keltünk az enyhén szólva is igen látványos autónkkal...
A téligumi készletet is magunkkal vittük, biztos, ami biztos... meg aztán felniket kéne rájuk tetetni és éppenséggel nem volt 100 eurónk, hogy felrakják őket az autóra, szóval Barni gondolt egy merészet...
Mindenesetre mi elindultunk, de már a leidschendami winkelcentrumnál újrakötöttük a gumikat, mert nagyobb sebességnél a gurtnik annyira csapkodták a tetőt, hogy a zaj belülről elviselhetetlen volt... persze az eső ezalatt is folyamatosan esett... Teljesen sima utunk volt, 18 és fél óra alatt értünk el Pátyig, de közben megálltunk Apeldoornban egy repülőgépért és Arnhemben egy babakocsiért :) Éppen pénteken délben érkeztünk meg Pátyra, ahol végre ittam két kávét, majd némi cicamosdás után utunk egyből a kutyákhoz vezetett természetesen... nem is tudom, mi volt a fontosabb a gyerekeknek... a kutyák, vagy a nagypapa.... összefügg... azt hiszem :)
A gyerekeink észvesztve rohantak a viszonylag nagytermetű vadászkutyák közé... én bevallom, ha apa nem lett volna ott, rettenetesen féltem volna tőlük. Na dehát ilyen a gyerek, tele bizalommal... az állatok szeretetével...s ezek a kutyák hihetetlen okosak, s a mieink ezt tudták, s tudták azt is, hogy ott van Nagypapa, aki vigyáz rájuk, s akinek az összes kutya a barátja...
Egyedül Márton ingott meg néha, aki berohant a többiekkel együtt a nagy kutyák közé, majd maradt inkább a szaladgálásnál, s szaladt körbe-körbe, s közben nevetve kiabálta, hogy "kapjál el, hogyha tuuuudsz!" :) a kutyák meg csak nézték a kis lükit, s persze nem vették komolyan, hagyták, hadd rója a köröket a kis lökött, aki rögtön megcsúszott a vizes földön, s gyönyörűen landolt a sárban... majd levette a nadrágját és a kabátját a az eső és a tél ellenére, s folytatta a "bátor küzdelmet" a kutyákkal... mi meg persze dőltünk a nevetéstől, hogy ez a kis sonkafalat hergeli a dijnyertes vadászkutyákat :D majd persze talált egy méretben hozzá inkább illő, szintén vadászó kutyust, akit próbált idomítani nem sok sikerrel..
"ül!"
Egyébként félelmetes, ahogyan ezek a kutyák apára hallgatnak... csak annyit mond nekik, hogy "marad!" s az összes kutya ott, ahol van, ledermed, apára összpontosit, egyszerűen semmi nem vonja el a figyelmüket, hiába szólongatták őket nevükön a gyerekek, egészen addig, amíg apa azt nem mondta nekik hogy "mehet!", meg sem moccantak, úgy ahogy voltak, ki ülve, ki állva, lemerevedtek...
Hanga a kedvencével, Csengével...
Dombi, a kis kutyaidomár
...és a súlyemelő :)
Márton alulöltözöttsége miatt nem sokat időztünk Pátyon, mentünk tovább Pestre, a Hegyi-rezidenciára, ahol az egyik szobát hamar birtokba is vettük...

















