2014. december 22., hétfő

Beigliiii

A mai napunk a pihenés és a beigli készítés jegyében telt, már amennyire négy gyerek mellett egy kis lakásban pihenni lehet. Kimenni nem nagyon volt kedvünk, mert épp mostanság kezdünk kilábadozni a nyügjeinkböl, meg aztán kint egész nap süvít az 55 km/h - s szél, ami Dánielt már simán feldönti, szóval maradt a familie-dag... egész délelött pakoltunk a gyerekszobában, ahol rövid idő alatt olyan káosz képes eluralkodni, hogy az angyalkáknak félő nem is les kedvük meglátogatni minket. Kérdeztem is Mártont, hova fér majd el a karácsonyfa... hát oda, mutatott egy fél nm-nyi szabad helyre a földön.... "és nem félsz, hogy az angyalkák elbotlanak a játékokban és kiesik a fa a kezükből?", erre csak széttárta karjait és azt mondta, "hát repüljenek, van szárnyuk!" :)

Szóval pakoltunk, délután pedig Barni mákot darált, én meg beiglit gyártottam. Eszembe nem jutott volna beiglit sütni, ha Pathó Gyuri nem kéri, de jó ez így, mert a gyerekek nagyon szeretik a beiglimet, ami az igazi :) El is készült ma hat rúd, de már csak kettő van belőle :) Dombi elkezdte enni.... "hm... ennek a beiglinek semmi íze nincs, még egyet kell harapnom.... ez is ízetlen, még egyet kell ennem stb... " :)

Hanga és Marci sokat játszanak együtt, főleg a playmobiel játékokkal, lovacskákkal. Hanga Mikulástól kapott adventi kalendáriuma a  legjobb, amit csak kaphatott, izgatottan bontogat minden reggel, pedig tudja, mi vár rá, s már nagyon várja  a 24-ét, amikor végre előkerül  a várva-várt kiscsikó is a dobozból. Ö egyelőre a kiscsikót azonosítja a kis Jézussal, mivel egy napon fognak születni, s mindkettőt nagyon várja :) Ma sokat dolgozott azon, hogy megépítse a fa betlehemest és, hogy a playmobiel figurákat "várakozó állásba" helyezze :) az összes figura a kiscsikót várja :) 

Este Barni még elvitte Dettiéknek is a fát, amit nekik vettünk, egy kis beiglivel... még mindig nem tudunk unatkozni...

Fáradtságunk már-már állandó, de nem lehet hozzászokni....

2014. december 21., vasárnap

Advent negyedik vasárnapja

Nem vagyunk tökéletes család, sokszor megemelem a hangom, olykor úgy beszélek, hogy rögtön megbánom, de egyet biztosan tudok, hogy a gyerekeink teszik teljessé életünket és a sok bosszúság mellett annyi boldogságot adnak nekünk, hogy minden küzdelmet megér ennek a négy kis palántának a nevelgetése. Jó lenne, ha mindenkinek megadatna az az esti áhítat, mint nekünk adventben, az asztal köré ülve, mikor meggyújtjuk a gyertyákat és együtt énekeljük az adventi hírnököt... És együtt imádkozunk minden este. Ünnepélyes. Főleg, mikor énekelni kezdenek ezek a kinyíló kis pacsirtácskák... Mint egy kis angyal kar....bár Dombi még mindig rekedt egy kicsit, Marcinak annyira mély a hangja, hogy nem győz intonálni, Dániel csillogó szemmel próbálkozik és az összes dallamot tudja már, a szöveg helyenként bizonytalan, Hanga pedig tolja, tolja, ahogy a torkán kifér, kristálytiszta gyonyörû hangocskája talán még a szomszédoknál is cseng, de szívből énekel, igazán!

Napjaink mostanság is átlagosnak mondhatók. Vasárnap lévén templomba igyekeztünk, éppen odaértünk, de később kezdtek, remélem nem miattunk. Magyar-holland református Istentiszteleten voltunk a Kloosterkerkben, sajnos leginkább csupán az együtténeklés áhítata és az eddig ismeretlen lelkésznô Úrvacsorára felkészítő szavai hagytak csupán mélyebb nyomot, de így is nagyon jó volt. Barni orgonált, Dániel Brigivel játszott, Dombi fegyelmezett tízévesként nagyfiúsan, mozdulatlanul ülte végig a másfél órás liturgiát, Hanga és Márton egyaránt süsük voltak, de ezt már tudtuk. Régi szép emléket idéznek bennem, mikor kisgyermekként anyával a hátsó padban ültünk hárman a templomban, s valamin egyszercsak elkezdtünk nevetni, s a jókedv nem akart múlni az Istentisztelet végéig sem... Van ez így, nem a liturgia volt unalmas, igazából én mindig jól éreztem magam a templomban, biztonságban, s szerintem a JóIsten is mosolygott velünk :)

Istentisztelet után többek tiltakozása ellenére Barni mellettem szavazott és elmentünk egy nagyot sétálni, karácsonyi vásárt keresni. Gondoltam, a karácsonyi időszak erre való, ilyenkor fázni kell, forralt bort és sült kolbászt ízlelni, sokat sétálni és nevetni.... Sokat sétáltunk, át a karácsonyi vásáron, mindent megillatoztunk, találkoztunk a Télapóval, a holland Kerstman-nal, s igazából nem tagadhatja le senki, hogy nagyon jól éreztük magunkat! Semmit nem vettünk, hiszen ez nem is volt cél, de
minden fényt megcsodáltunk és egyáltalán nem itthon ültünk csupán, s ez nagyon jól esett nekem!





Estére hazaérve minden maradékot megettünk, amit itthon találtunk.... Este ismét a koszorúnál imádkoztunk... Szép nap volt!!!!

2014. november 2., vasárnap

A nagy nap :) valamint Amersfoort, a MakkMarci város




Végre eljött a nagy nap, viszonylag korán keltünk, tudtuk, hogy ma jön haza Édesapa, s azt is tudtuk, nehéz napunk lesz. Barni szépen haza is ért reggel fél 9 körül. Mindenki nagyon boldog volt, le sem szálltak róla, persze, hiszen két hét történéseit kellett minél gyorsabban, lehetőleg egyszerre megosztani vele :) de a lényeg, hogy újra itt van! Hanga nem sír többet mondván, hogy már nem is emlékszik rá, hogy néz ki Édesapa, Dánielnek egy darabig nem kell újra és újra elmagyaráznom az útvonalat, valamint a járműveket, amiken Barni utazik...

A nagy örömködésnek viszonylag hamar végeszakadt, mert nekem el kellett indulnom Dombival és Hangával Amersfoortba, studiedagra. Barni kivitt minket a vonathoz, majd onnan tovább ment a kicsikkel a magyar misére és Istentiszteletre. Mi meg vidám vonatozásba kezdtünk. Tényleg nagyon vidám utunk volt! Azért két ilyen nagy gyerekkel már tényleg gyerekjáték az élet... Azért mindenesetre így a legjobb, hogy nekünk még vannak pici bubáink is! Hangával nagyon kínos olykor az utazás... Ha az utasok nincsenek éppen gyerekekre hangolódva, akkor baj van,.,, első körben hamar kiürült a kocsink :) pedig csak mesélt, mesélt és mesélt, csak picit hangosan, és jó sokat nevetett, igazából én élveztem a csipogását és később akadt lelkes közönsége is, de azért nem bántuk, hogy csak egy órát kell vonatozni.

No de mikor leszálltunk a vonatról, akkor képedtünk el igazán, teljesen ismeretlen volt minden, pedig már jártunk ott.... A GPS meg elvezetett a világvégére, egész Amersfoortot bejártuk, mire megtaláltuk a jól ismert zeneiskolát. S az egész csupán amiatt történt, mert a vonat egy másik vágányon állt meg, s így mi egy másik kijáraton mentünk ki a pályaudvarról... Azért kegyetlen érzés, hogy ennyire nem tudok tájékozódni... Az Ipadet is csak forgatom, s fogalmam nincs, merre akarja, hogy menjek... Újabban már Dombi viszi a gépet, mi meg követjük.


Természetesen mindkettejüknek egyidőben, s két teljesen különböző helyen, egymástól fél órányi sétára volt a próbája... No de csak megérkeztünk, s akkor jött még az az adalék, ami megint nem hiányzott. Nem ülhettem be az aulába várakozni, amíg Hanga énekel... Kicsit kiakadtam, úgyhogy leültem a bejárattal szemben az udvaron a pingpongasztalra, de ehhez azért már nagyon hideg van, egy óra múlva már kékre fagytam, akkor megkönyörültek rajtm, s beengedtek, de legközelebb nem fognak. Azt ajánlották, menjek vissza az állomásra és üljek be valami kávézóba .... Haha.... Ezzel csak két baj van, nem hiszem, hogy elsőre visszatalálnék az állomásra, valamint én még sosem ültem be kávézni sehova, s igazából nem is vágyom rá. Főleg arra nem, hogy 3-5 eurót kidobjak egy vacak kávéért, pedig annyiból én hatunknak főzök egy jó ebédet... Ezek a hollandok nem értik, hogy mi az összes centünket a gyerkeink tanníttatásába fektetjük be, többek között az ének órákba... Egyelőre nem jár a luxus, de még nem is hiányzik. Örülünk, ha a tandíjakat rendezzük! No meg egyedül beülni valahova.... Brrrrr...

Hanga próbája után átsétáltunk Dombihoz, s közben szebbnél szebb "MakkMarci fákat" találtunk, szedtünk egy nagy adag MakkMarcit Marcinak, játszottunk a levelekkel, s nagyon jól éreztük magunkat...


Irene szomorú volt, Dombi hangja egyre rosszabb, nagyon rekedt és nem tudni mitől. Elvittük már egy énekes specialista fül-orr-gégészhez is, háziorvoshoz is, de nagyjából annyi az eredmény, hogy rossz a beszédtechnikája, logopédushoz kell járnia, vagy hamarosan csomók alakulhatnak ki a hangszálain... Az ajánlásukra megkerestük az egyik legjobb logopédus-, beszédtechnikust, aki a konziban is tanít... Hosszas egyeztetés után péntekre kaptunk időpontot, de az iskolában még nem tudják, hogy 12.30-ra...

A hazafelé út is jó volt, de már nem annyira... Dombi megint mérges, amiért ő az egyetlen, aki nem kapott szólót a karácsonyi koncertre... Persze érthető, de ettől még frusztráltabb lett, s még mérgesebb... Rám... Pedig én aztán tényleg mindent megteszek érte, ebben teljesen biztos vagyok....

...Hazaérve aztán egyesítettük makkjainkat :) Barni hozott Marcinak Amerikából igazi, amerikai méretü makkokat :) gyönyörüeket, hatalmasokat!!!!!


Marco nagyon boldog volt! Hirtelen minden olyan Makk Marcis lett :) hosszasan játszott az új "barátaival" :)

ilyen az amerikai méret :)

 

2014. november 1., szombat

már csak egyet kell aludni...

Eljött a nap, hogy végre azt mondhattam  gyerekeknek, "már csak egyet kell aludni és Édesapa itthon lesz!" nagyon vártuk már ezt a napot, de még inkább a holnapot!

Reggel Dombit 7.40-kor vitték Mitchel-ék, a szomszédék a focimeccsre. Mitchel a kapus, Dombi hátvéd, szuper csapat. Csak ez azt is jelentette, hogy megint hajnalban kelünk... persze a foci cuccot annak ellenére nem sikerült este összekészítenie, hogy könyörögtem neki, s még azt is megengedtem önként, kérés nélkül, hogy az ágyamban aludjon, hátha így reggel nem ébresztjük fel a kicsiket... na mindegy, lassan megszokom a helyzetet... mindenesetre együtt összeszedtünk mindent, reggelizett is és időben el is indult... ennek ellenére állítja, hogy soha nem segítek neki semmiben :D

Mikor Dombi hazaért, szinte azonnal indultunk a konziba cselló órára... éppenhogy beestünk, ill. Hanga, én a  fiúkkal még felvittem  a csellót a terembe hangolásra, így jóval később értünk a BMO-ra, ami ezúttal az ütősökkel összevonva volt. Ennek is nagyon örültünk, mert így nem csak Anna az egyik kedvencünk tartotta az órát, hanem Elleke is jelen volt, aki az első számú fő kedvencünk :) de így sem voltak elegen, hiszen a zongorakísérö valahogy eltűnt, így Elleke gondolt egyet, Annát ültette a zongorához (ö volt régebben Dombi zongora tanára), s Dombi lett a "meester", vagyis a kis tanársegéd :) vicces volt a BMO óra, mert Dombi teljesen felpörgött, megint jött a halandók számára megvalósíthatatlan ötleteivel, Ellekét majdhogynem leszolmizálta :) így aztán nagyon vidáman telt az első fél óra. Hanga pedig nagyon büszke volt bátyjára!

A cselló órán nem tudtam végig jelen lenni, mert Dániel kezdett fáradni, így inkább kivonultunk... de az ajtó előtt hallgattam az órát. Wiesje megint beteg volt sajnos, így Willemijn tartotta az órát.... a végén mindenki játszott egy egyénileg tanult kis darabot. Volt, aki egy gyerekdalt, Sebastiaan a  holland himnusszal próbálkozott :) Hanga előadta az Érik a szőlő-t, amit előző este mintegy 5 perc alatt hirtelenkedett, miután rádöbbentünk, hogy még egy szabadon választható dalocskát is kell vinni a hosszú őszi szünetre való tekintettel... uhhh... no de ezzel nem elégedett meg, minden bátorságát
összeszedte és előadta a Tsounami-t úgy, ahogyan azt Dombival játszotta, csak most Dombi nélkül...
uhhhhhhh, ez a két jómadár, ha egymásra talál, akkor biztosan csak zenél és nem  a komoly verziót...
 magukat és egymást szórakoztatják a tucidarabokkal, mi meg élvezettel hallgatjuk, ahogy Dombi olykor idegbajosan, olykor kedvesebben irányítgatja Hangát, aki annyira magabiztosan és vagányan húzza pop zenét, hogy a klasszikus fülünk ketté áll... tiszta Dombi ;)

2014. október 31., péntek

Reformáció

Csöndben mindig megélem a reformációt, de errefelé ez nem nagyon érdekel senkit, sehol egy Istentisztelet, sehol egy közösség a közelben, viszont tökfejek virítanak mindenfelé :( kicsit szomorú, kérdezték a gyerekek, ök mikor mehetnek haloweenezni... mondtam, bármikor, amikor csak akarnak, de elöbb beszélgessünk egy kicsit róla... nem kellett sokat beszélnem a haloween eredetéröl, elment a kedvük az egésztöl :) ennek én örültem, de  a nyomás továbbra is nagy, minden évben eljön újra, meg újra...

Reggel Quinty is megérkezett. Örültünk neki, régen láttuk, s láthatóan ö is örült nekünk :) ilyenkor öt is beépítem a menetrendenbe, nem kell vele kivételezni, abszolút hozzánk van szokva :) mindent csinál velünk együtt. Ma pl. elöször elvittük a nagyokat iskolába, majd Mártont  a kötelezö gyerekorvosi vizsgálatra. Már a bakfiets sem létszükséglet, a rozsaszín biciklivel mentúnk, Quinty ült elöl, Dániel hátul, s mikor leszélltam, Dániel elöre hajolt és Quinty kapucniját rángatta, s nevetve kiabálta "Quinty, Quinty, nézd, itt vagyok!!!" :)




Eljött a pillanat, s beléptünk a doktornő szobájába. Tulajdonképpen vártuk ezt a napot, hiszen Mártonnak nem kellett iskolába mennie, s ez már önmagában is ünnep, hiszen az én kis Barátom az egész napot velem töltheti. Ma ráadásul Quinty is itt volt, akit Marci is nagyon szeret!!!!

A doktornőt nem ismertük, de láthatóan amellett, hogy viszonylag szigorú volt, hiszen orvos, mindent elmagyarázott nekünk, s Marcit olyan viccesen vizsgálgatta, hogy a mi kis bohócunk végigkacagta a 20 perces vizsgálatot. Lemérték, 112,5 cm, 21,15 kg, szóval nagyfiú, 21 éves korára min. 187 cm-re saccolták a magasságát :) volt látásvizsgálat igen vidáman, meg motorikus fejlődés vizsgálat, meg pocak, meg fütyi.... no ekkor már zengett a rendelő a Marcikacajtól... majd jött a "feketeleves", amit nem is vettünk észre, a doktornö hirtelen, miközben Marcinak egy szülinapos feladatot adott - egy könyvecskét tett az asztalra, amit el kellett fújnia, mint a szülinapi gyertyákat - beadta a kötelező oltást, a DKTP ismétlését... s Marci észre sem vette, csak utána, mikor már a doktornö pakolta el a tűt.... hirtelen elkeseredett, de igazából sírni sem tudott, csak visszaváltozott a mi kis öregemberünkké, s onnantól kezdve egész délelőtt nem használta a bal karját, s halkan jajjgatott,
mennyire fáj :) cukiiiiiiiiii

Szóval annyira ügyes volt, nem győztem dicsérni! Mondtam is neki, "Marci te egy hős vagy!!!!" erre ö; "Nem vagyok hős, csak ügyes! Unom a hőséget!" :) no ilyen a mi drága Marcink...


Mindeközben Quinty, meg Dániel aranyosan játszottak mellettem, annak ellenére, hogy kb. 40 percet kellett a vizsgálatra várnunk... utána nagyot motoroztak, Quinty Hanga régi rózsaszín motorjával, Dániel pedig a még Dombitól megörökölt kékkel... édesek voltak!


Hazaérve gyorsan megebédeltünk, s közben nagyokat nevettünk. Quinty nem is értette, mi ez a bohózat... adtam  a tésztát a szájukba, s közben jajjgattam, hogy megharaptak, s ez annyira tetszett nekik, vagy húsz percig húztuk így az ebédet... utána szó nélkül egy pillanat alatt elaludtak együtt... Quinty Márton ágyában, Dániel meg a sajátjában, de előtte mindketten nyugtázták, hogy a másik ott van :)



úgy kellett ébresztenem őket, el ne késsünk az iskolából... suli után játszótér, uzsonna, s mindenki haza a saját otthonába...

Szép és nevetős napunk volt...

Kivéve, amikor Dániel Quinty almáját akarta megenni, de Quinty nem hagyta :)






2014. október 27., hétfő

Hétfő

Hétfő... Újra...

Hajnalban keltem, hogy mindennel elkészüljek, de megint nem volt szívem a kis aranyosaimat felébreszteni 7.30-kor, azokat az aranyosainat, akik hétvégenként, valamint iskolai szünetekben kivétel nélkül 6-kor, vagy még korabban ébrednek... Szóval ma reggel egy kicsit kipihenhették az őszi szünet korán kelő fáradalmait :)

Majdnem elkéstünk, de nem! Még integetni is tudtunk Mártonnak az osztálya ablakából...

....de a nap fénypontja nem ez, a nap fénypontja, hogy hazaérve a suliból délelőtti vonatozásba kezdtünk Dániellel, építettünk egy kis sínhálózatot, majd ő vonatozott én meg Barnit kerestem hiába az éteren... Majd egyszercsak Dániel megszólalt egy vonatot tologatva: "SZERETLEK ÉDESANYA!" ... Nem is kell kommentálni... Csodálatos érzés, hogy ez a kis kétéves, mennyi szeretetet hordoz magában...



2014. október 26., vasárnap

Vasárnap nyakas módra...

Ma újabb templomot próbáltam felfedezni, hátha megtalálom, amit keresek... De mit is keresek... Hát zsoltárokat, orgonaszót, kálvinistákat... Azt hiszem, egyre biztosabban, hogy Hollandiában nem igen fogok kálvinistákat találni... Ahogy beléptünk a templomba, rögtön felcsendült egy ismert református zsoltár, boldog voltam, de a következő ének már megint a holland újprotestantizmus hozománya, a gyerekek újra új helyen vettek részt a gyermekistentiszteleten, Márton könnyes szemmel ismét kijelentette, hogy ő nem megy sehova, velem marad, Dániel sírt a gyermekmegőrzőben, így én újfent kimaradtam az Istentiszteletből, helyette a két kicsivel játszadozhattam, s egy apukával beszélgethettem... Bár a templom reformátusnak van hirdetve, nem az, inkább evangélikus, de kimenetelkor egy zsidó újságot is a kezembe nyomtak... Nincs bajom egyik felekezettel sem, sőt, de nem ezt keresem, ennyi...

Hazaérve éltük nyugodt vasárnapunkat, már hajnalban megfőztem az ebédet, így Dániel is gyorsan ágyba kerülhetett.... Holnap kezdődik a tanítás, véget ért az őszi szünet....

2014. október 25., szombat

Gesztenyekeresztelő

Ma reggel ismét el tudtunk menni Dombi focimeccsére. Hihetetlen ügyesen focizik. Nem ertem, miért hátvéd, de ha nem lenne ott.... Ő a leggyorsabb, ezt mindenki mondja és remekül összejátszik a kapusával, szóval sokat véd, s nagyon fontos szerpe van abban, hogy idén eddig egy döntetlent (ahol nem játszott Dombi egy kórushétvége miatt) leszámítva minden meccset megnyertek. Szóval csak bámulok, milyen ügyes nagyfiam van.



Estefelé Máté elhozta a biciklimet a Bronovotól, s mivel Dettinek próbája volt, így maradt még egy kicsit, segített a gyerekeket letenni, majd felvagdostuk a másnapi ebédhez való zöldbabot, s végül "megkereszteltünk" kb. 10 kg szelíd gesztenyét, amit még hetekkel ezelőtt szedett Barni a gyerekekkel... Hasonló munkálatokban reménykedtünk, már ami a gesztenyét illeti, mint tavaly, de a történtek miatt, nem igazán jutott rá idő, erő, kedv... Így már csak becsületből vagdostuk a kiszáradt gesztenyéket, de semmi pénzért nem dobtam volna ki Barni munkáját, főleg, hogy tudom, mennyire szereti a gesztenyepürét :) így aztán sokaig dolgoztunk, Máté keze egészen megfájdult, az enyém majd holnap fog fájni, amikor főzöm és forrón pucolom a gesztenyét... Mindenesetre jót beszélgettünk, s legalább nem egyedül kellett végeznem ezzel a mennyiséggel... Egyedül talán el se kezdtem volna...

2014. október 23., csütörtök

Október huszonhárom

Október 23-a egy kicsit másképp alakult nálunk, mint Magyarországon szokás. Önző módon én el voltam foglalva magunkkal... Dombiért délelőtt 10-re mentem a focipályára. Egész éjjel nem aludt, nagy buli volt, a szervezők nagyon felkészülten várták a fiúkat, mindenféle rémségnek öltözve riogatták őket, miközben sorra feladatokat kellett végezniük. Dombi nagyon jól érezte magát, egész éjjel ordított, így semmi hangja nem maradt :)


Hajnali fél 4-kor az ébren maradók a benti fociteremben még meccseket játszottak egészen a reggeliig, majd reggeli után hazaindultak. Persze, mihelyt találkoztunk, a fáradtság oroszlánrésze méreg formájában rám zúdult, s bár nekem el kellett mennem a kicsikkel vásárolni, mert nem volt otthon tej, Domonkos úgy határozott, hogy nem tart velünk, nekem pedig nem volt erőm vele veszekedni, így leszedtem a garázskulcsot a lakáskulcsról, s ő hazament, mi meg tovább... Hazaérve ért az újabb sokk... Dombi nem nyitott ajtót. Kopogtunk, dörömböltünk, Hanga a földszinten nyomta folyamatosan a kapucsengőt, ami olyan hangos, hogy mindig le akarom szerelni, ahányszor csak megszólal, mert szívrohamot kapok a hangjától.... de Domonkos még mindig nem nyitott ajtót. No ekkor csengettem a szomszédba, a "hosszú Családhoz" ( ott mindenki min. fél fejjel magasabb nálunk), s ők készségesen segítettek... Én, bár még mindig kába voltam az előző délutáni narkózistól, kénytelen voltam átmászni egyik erkélyről a másikra az ötödik emeleten. Kérdezte a szomszédasszony, merek- e mászni, mondtam, nem, tériszonyom is van, de muszáj. S láttam, hogy Dombi fekszik az ágyában, de hiába dörömbölök, nem mozdul... Persze már majdnem bőgtem, azt hittem meghalt, visszamásztam, hogy a másik hármat megnyugtassam. Addigra megérkezett a kutyásbácsi és kutyásnéni is, valamint a hosszú szomszédasszony méghosszabb férje. Mindenki azon dolgozott, hogy a leveleknek szánt nyíláson keresztül valahogy lenyomjuk a kilincset belülről. Nem sikerült, ekkor nekem bevillant, hogy ha már van nálunk egy kampós végű sétabot, az étkezőben a kicsi szellőző ablak nyitva... Felmásztam az ablakpárkányra, s épp befért a karom a kis nyíláson, betettem a botot és kikalapáltam az ablak kilincseket, majd beugrottam, s örömmel nyugtáztam, hogy Dombi él. A hosszú szomszédasszony is beszaladt, aki szívspecialista a Westeindében, s
megnyugtatott, hogy csak nagyon mélyen, szinte sokkosan alszik az előző éjszakai buli miatt. No ekkor lett nekem elég ebből a két napból, összeomlottam. A szomszédok kedvesk voltak, behozták a vásárolt dolgokat, még a tejet is betették a hűtőbe, ágyba parancsoltak Dániellel együtt, s a hosszú szomszédasszony elvitte Hangát és Marcit a Kinderboeken Museumba, ahová amúgy is ment volna az unokáival. Így tudtam pihenni, kicsit sírni. Dániel is nagyot aludt. Dombi pedig egészen este 7-ig húzta a lóbőrt,  amikor is mérgesen felkelt és próbált gonoszkodni. Én nyugodtan elmeséltem neki, mi történt, amíg aludt, készítettem neki vacsorát, s kértem, ne legyen mérges és ne bántson tovább... Megértette, minden falatot megköszönt... A kicsik a hosszúéknál vacsoráztak, s fél 8 körül jöttek haza tele élményekkel. Dombi is elkezdett végre mesélni a focis éjszakáról, gyakorolt még egy kicsit, majd 10 körül újra ágyba zuhant... Hálás vagyok a JóIstennek, hogy ilyen szomszédokat adott mellénk! Valahogy mindig itt vannak, mikor bajba kerülök...

2014. október 22., szerda

Október huszonkettő

Nem egyszerű most leírni, amit nem akartam megosztani másokkal, de mivel ez is az életünk része, s a bejegyzések elsősorban a gyerekeinknek íródnak, hogy majdan egyszer visszaolvassák és megértsék gyermekkorukat... Szóval sokat gondolkodtam azon, megírjam-e vagy sem...



Október 22-e tulajdonképpen még mindig életünk egyik legszebb napja, hiszen ezen a napon született CsodacukiDániel, aki minden nap mosolyt csal az arcunkra cukiságával. Még mindig az egyik kedvenc napunk és az is marad...

Október 22-e volt a legközelebbi lehetséges időpont a Bronovo kórházban, hogy kitisztítsák a méhemet, amelyben két hete még úgy tudtuk, hogy egy vagy talán kettő magzat rejtőzik, de a 7-8-9 vagy épp a 10. héten megrekedt a fejlődésben, s az ultrahangon már nem mutatott életjeleket. A sokkon már túl vagyunk, bár nagyon vártuk és néhány hétig nagyon szerettük, bizonyára így kellett történnie. A pocak nem nőtt tovább, viszont semmi más sem történt, ezért volt szükség műtétre. A 21-ei szülinapi partyt is nagyon jól bírtam mindenféle gyanús jel nélkül. 22-én reggel Barni korán elindult az amsterdami reptérre, ahonnan egyenesen Chicagoba kellett repülnie. Amikor az időpontot megbeszélten a kórházzal, tudtam jól, hogy Barni sajnos már nem lesz itthon, de minél előbb túl akartam lenni rajta. Barni elment... Nem sokkal utána spontán megindult a vetélés... Épp jókor, minden túl voltunk már, eljött az idő. Valahogy érezte a szervezetem, hogy most már lehet... Persze azért nem hiányzott a vér, megelégedtem volna egy altatásos verzióval is, de így alakult... Megint... Még reggel felhívtam a kórházat, hogy szóljak, kicsit másképp alakult, mint terveztük... Hamarosan visszahívtak, hogy menjek be korábban, ha tudok... Persze nem nagyon tudtam, mert én sem számítottam a spontán kiürülésre, így nem szerveztem autós ismerőst, csak Dettit hívtam, hogy vigyázzon a gyerekekre, míg eltekerek a kórházba... Detti jött is hamar, én meg kikászálódtam a zuhany alól, ahol egész délelőtt álltam, majd elindultam biciklivel... Próbáltam Pathót hívni, de dolgozott, villamossal már nem mertem menni, az még durvább lett volna, így maradt a bicikli... Tekertem,tekertem, de közben szabályosan jöttek a fájások, no ezt elfelejtettem, erre nem
számítottam, elég rossz volt, s főleg, hogy tudtam, minden fájás után nagy mennyiségű vér is jön, s csak azért nem zúdul ki belőlem, mert ülök a kemény nyergen. Imádkoztam, hogy ne kapjak piros
lámpát, s ne történjen semmi, amiért le kellene szállnom a bicikliről... A kórház alap esetben kb. 45 perc biciklivel, most valamivel lassabban haladtam nyilván, közben háromszor hívtak, hogy mikor érek már oda... De végül 14.30 körül csak megérkeztem. Leszálltam a bicikliről, s akkor hirtelen minden kijött... Vagy 5 kg-nyi darabos vér zúdult ki belőlem a kedvenc nadrágomon át a cipőmbe,a földre... Én meg ott álltam, s akkor elbőgtem magam. Kikötöttem a biciklit, s onnan a bicikli tárolóból hívtam a kórházat, küldjenek segítséget, mert egyedül már nem tudok bemenni... Küldtek is rögtön két orvost egy ággyal, úgy toltak be a sürgősségire, ahol aztán tisztáztuk, hogy hova is kell mennem. Nagyon kedves volt mindenki, nyugtattak, beszélgettek velem, minden oldalról megvizsgáltak, lemosták a lábaimat, összeszedték a ruháimat, simogattak, velem együtt sírtak, szóval hihetetlenül kedvesek voltak. Ott persze tovább véreztem, ennyi vért még nem láttam... lázas voltam, kaptam nyugtatót, fájdalomcsillapítót és betoltak a műtő várójába, ahol előkészítik a betegeket. Nagyon fáztam... Kaptam egy takarót, s az ágyam mellé állítottak egy szerkezetet, amiből egy vastag csövet vezettek a takaróm alá, s az fújta be a meleg levegőt, így hamar felmelegedtem. Kikérdeztek
mindenféléről, háromszor átnézték a kórlapomat, majd betoltak a műtőbe, ahol további tűket kötöttek be, de én már nem éreztem, csak láttam, ahogy leszíjazzák a kezeimet. Az altató orvos nagyon vicces volt, akcentus nélkül köszönt nekem jó napot kívánok! - kal holland létére, s kérdezte, jártam-e már a Balatonnál, mondtam, persze, erre  elkezdte sorolni a Balaton parti városokat, Siófok, Tihany...
Badacsonynál elaludtam, másra nem emlékszem. 16.00-kor ébredtem fel, tudom, néztem az órát, s arra gondoltam, vajon Dombi mindent összepakolt-e az esti focikempingre, s elindult-e időben, talált-e zseblámpát stb... Innentől kezdve minden nyugisabb volt, az altató orvos kérdezte, jól aludtam-e... Persze, évek óta nem aludtam ilyen mélyen, de többé nem is szeretnék... Betoltak a szobámba. Ekkor már csak egy tűn keresztül kaptam az infúziót, 2 liter sót, meg valami egyebet a  nagy vérveszteség miatt. Nem engedtek haza biciklivel, így Máté eljött értem a mi autónkkal. A biciklimet a vértócsámból átraktam egy másik, tisztább helyre :) még mindig ott árválkodik szegény (remélem). A kicsik örültek, mikor este 8 körül hazaértem, ők nem tudnak semmit, csak Dombi sejti, de ő a focistákkal bulizik ma éjjel. Detti és Máté még sokáig maradtak, én kértem őket, maradjanak velem, egész nap olyan egyedül voltam...

2014. október 11., szombat

Ének Ének és megint csak Ének

Azt hiszem kevés olyan idióta édesanya létezik, aki 7 és fél órát utazik azért, hogy elsőszülött fia megfelelő énekoktatásban részesüljön. Ma is studiedag volt, nagy örömünkre Meppelben, mintegy 2 és negyed óra vonatozásnyira egy átszállással, némi várakozással... No, de bevállaltuk ezt is... Könnyebb lett volna nyilván lemondani a távolság miatt, de egy pillanatig sem bántuk meg, hogy nem lógtunk :) 9.15-kor indultunk reggel, Barni még kivitt minket a vonathoz. Csak a 3 fiút vittem magammal ezúttal, Barni elvitte Hangát a konziba, s onnan Loláék vitték haza, ma este náluk is alszik... Barni pedig Naardenbe ment énekelni a Bachvereniginggel.



Szóval mi ültünk a vonaton és kész. A fiúk szuperül bírták a hosszú utat, Dániel szinte végig ügyesen csücsült és mint, egy jófiú, majszolgatta nagy műgonddal a vajas kenyerét. Mártonnak eközben a kedvenc Ciróka c. könyvét olvastam, Dombi az ixedik Harry Potterben mélyedt el.... Bár korán indultunk, éppencsak beestünk 12.50-re, s már kezdődött is a próba, ami egészen 18.00-ig tartott. Ezidő alatt mi a kicsikkel sétáltunk, játszóterztünk egy nagyot az esőben és Mártonnal hatalmasat beszélgettünk.



Márton hihetetlen gyerek. Ő az a gyerekünk, aki nem csak akkor érzi jól magát, ha oka van rá, hanem mindig jól akarja érezni magát! Ha valami nem jó, hatalmasat esik, Dániel megtépi, legyint, s nevetve mondja: "nem baaaaj!" :) szóval ezzel a csupaszív életvidám, boldog gyerekemmel töltöttem ezt az esős délutánt... Rengeteget nevettünk...



A hazafelé út egy kicsit már nehezebb volt, Dániel igen elfáradt, de két átszállással és egy lekésett villamossal azért csak hazaértünk 21.45-re....

Remélem Hangám is jól érzi magát, de legalábbis LÓl :)

2014. október 10., péntek

Dániel, Dániel

A mai nap esszenciáját a háziorvosunk adja, akit ma reggel ismét arra kértem, fogadjon minket... Megint Dániel a téma, aki több, mint 7 (!!!) hónapja nem tud kakilni. Szó szerint... Valami félelem visszatartja... A doki megint csak azt a kis gyógyszernek nem minősülő készítményt ajánlotta, ami egy hónappal ezelőtt bevált, csak miután abbahagytuk, Dániel is megszűnt e téren működni... Hosszasan próbált rábeszélni, szerinte, ha mindenféle fizikai vizsgálatnak vetném alá Dánielt, akkor is ez a szer lenne a vége, viszont a gyerek szenvedne... Itt már kezdett meggyőzni, majd, mikor mondta, hogy 1-2 évig is szedheti.... Igencsak elhűltem.... Így csupán hashajtóra mintegy 900 eurót (!!!) költenénk... S csak úgy megjegyeztem, hogy ez majdhogynem a konzis tandíjat verdesi... Erre nagyot nevetett, kérte, hogy hadd hallgathassa meg mégegyszer a felvételt, amin Dombi énekel, és kb. egy évnyi kakikönnyítőt felírt Dánielnek teljesen ingyen :) velem lehet beszélni ;) az egész gyógyszertár rajtunk röhögött, mikor a recept alapján a gép kilóméternyi matricát nyomtatott Dániel nevével, amiket egyesével kell külön-külön egy-egy dobozra ragasztani... Nem is volt készleten, csak egy havi adag... A többit hétfőre beszerzik :) Dániel szenvedése lassan talán megszűnhet, s végre elkezdhetünk leszokni a pelusról... Talán...

2014. október 1., szerda

Nagycsaládos tetüírtás....

Több, mint "vervelend", már fél éve kínoz minket ez a tetü mánia... ami úgy terjed mostanában, mint a nátha... végre letelik a két hét, vagyonokat költünk az írtószerekre, naponta kétszer gereblyézem a fejeket speciális fésűvel... túl vagyunk rajta, majd szinte azonnal jön az e-mail, hogy az osztályban xy hajában tetveket találtak szülei, viselkedjünk körültekintően... és minden kezdődik elölról... Unom!!!! Nekünk szerencsére nem sok gusztustalanságunk van, de már találkoztam három "bogárk'val", akik hónapos különbségekkel érkeztek... bogárkáknak hívjuk őket, mert, ami pici, állat és mozog, az semmiképp sem gusztustalan és nem is ilyesztõ, hanem olyan aranyoooos":) fúúúújjjjj Ma este négy fejecskét kezeltem igen szakszerü módon, fejenként több, mint fél órás munkával, s ezt megspékeltem két alapos hajvágással (bevallom csak azért, hogy spóroljak a tetüírtó samponnal). A gyerekek hősiesen tűrték, én voltam kissé ingerült este 9-re, mert akkor jutott eszembe, hogy ma még egyáltalán nem volt alkalmam leülni sem... viszont a biciklin jó sokat tekertem a gyerekekkel együtt :)

Szóval este 9-re mindenki elkészült, irány az ágy, s ezek után folytattam a saját kútfőm lekezelésével. Ezúttal nálam és Dánielnél (nála még soha, mert az ó 5 szálnyi lobonca nem túl vonzó a bogárká'knak) nem találtam semmit, de jobb elővigyázatosnak lenni, s ráadásul az empátiától nekem is elkezdett viszketni a  fejem.

Szép nap volt, már hajnalban lement két mosás, mert ilyenkor minden ágynemű, ruha, pizsama, plüssállat a mosógépbe kerül... du. volt még egy mosás, így holnapra már csak kb. 3 marad.... a takarók, törölközõk...

A reggel is zűrösen indult, hiába keltem fel 6-kor, majdnem elkéstünk. Persze beértünk 8. 45-re, de mivel ma kezdödött a "kinderboekenweek", vagyis a gyermekkönyvek hete, így nagy csinnadrattával kezdődött a nap az iskolában, amit az udvaron már 8.40-kor elkezdtek, így természetesen elkéstünk. Dombi és Hanga rögtön, rutinosan szaladt az osztályához, csak Marci ácsorgott bátortalanul.... nem találta az osztályát, s én sem... igaz, én közben  a biciklimmel egyensúlyoztam, amin Dániel csücsült.... Dombitól kértünk segítséget, de õ kijelentette, hogy nem fogja kézen az öccsét, és nem kíséri el 5 méterre az osztályához... uhhhh... segítség!!!!!! ennyire ciki lenne 9-10 évesen egy kisöccs????? Néha nagyon meglepõdöm Dombin, mert sokszor annyira vigyáz a testvéreire, hogy megkönnyezem,  néha meg teljesen kivonja magát a testvéri kötelékbõl... Végül egy anyuka kézen fogta Mártont, s elvitte a helyére... én meg hálás voltam... Márton még sokáig szomorkodott, az elsö mosoly akkor jelent meg az arcán, mikor az ünnepélyes megnyitó után a terembe érve meglátott az ablakon keresztül. Sok puszit dobtunk egymásnak, s indulhatott a nap.

Nehéz nap. Dániel nagyjából egész nap vigasztalhatatlanul ordított, én meg nem vittem babakocsit sehova, de cipelni sem tudom, olyan nehéz, no meg lassan már illik sétálva közlekedni, nem kell már az a babakocsi... no ö nem így gondolta... uhhh... az egyik boltban egy eladó így köszönt nekem "Jó reggelt!... már, ha ez a reggel jó önnek :) ) szóval ilyen napunk volt :(

Egész délelőtt a tetüírtó sampont vadásztam az ordító Dánielemmel, de sehol nem lehet kapni! Egyszerűen hiány van Hollandiában!!! Ilyen az iskolakezdés idén... kissé bogaras :)

Délután természetesen rohantunk a konziba, s hála Istennek be is értünk időben. Dombi újabban a  tűzoltóságtól egyedül teker tovább, ez különösen jól jött ma, mert az öregúr Márton félúton kijelentette, hogy nem bírja tovább! :) Persze ez nagyon idegesítő ott és akkor, de még sosem találkoztam a mi gyerekeink kivételével olyan négyévessel, aki hetente 3-4 alkalommal képes 16-20 km-t tekerni csak azért, hogy a testvéreit különórára kísérje, vagy épp misére menjen... Szóval le a kalappal a mi kis bringásaink előtt!

Délután Hágában aztán egy eldugott kis drogériában megtaláltam az utolsó (!!!) sampont, amit gyorsan meg is vettem az esti bulihoz!

2014. szeptember 23., kedd

Hij is een talent...

A mai nap summája az öröm... Kedd hosszú nap, de mégsem olyan nehéz, hiszen itthon van Barni. Ma még itthon... A zongoraórára én tekertem be Dombival... mivel összesen max. 25 percünk van a 8 km-re, hogy betekerjünk Hágába, így minden kedden figyelmeztetnem kell a gyerekeket, hogy fél 4-kor lőjenek ki a teremből, hogy mehessünk.... ök tudják már jól a menetrendet, a tanároknak is szóltam, ma a "stagejuf", vagyis a "kistanítónéni", aki gyakorlaton van, úgy döntött, mégsem engedi el Dombit, így 12 percig bent tartotta a teremben, hogy befejezze a feladatát, haza persze nem hozhatta azt a két sornyi írnivalót... Én persze azt gondoltam, hogy alapból csigáskodik, jól felpaprikáztam magam, közben Hanga 10 méterről kiabált nekem, hogy találkozhat-e XY-nal, és de igen? és Édesanya!!! de igen? közben ott állt Barni mellett, de mégis nekem távtelefonált... Marci azért nyafogott, hogy velem akar jönni, én viszont örültem, hogy kettesben tekerhetek Dombival...

Végre elindultunk... s Dombi először sírt a késés miatt, meg a jufi miatt, majd be nem állt a szája, s csak mesélt, mesélt... jó volt hallgatni :) Végül annyira begyorsítottunk, hogy csupán 5 percet késett, de nem volt baj belőle... a zongoraóra után gyorsan segítettem átöltözni neki fociruhába, bár mindketten tudtuk, hogy nagyon el fog késni (igaz, már focin is tudják, hogy mindig késni fog, főleg, hogy az edzést 17.15-ról előbbre hozták 17.00-ra). Közben futólag megkérdeztem Marliest, milyen volt a zongoraóra... ó meg csak állt boldog, szeretetteljes mosollyal, nézte Dombi küzdelmét a sípcsontvédôvel, s röviden csak annyit válaszolt: "Hij is een talent!" vagyis, ö egy tehetség! Én persze nem bőghettem el magam ott helyben, úgyhogy nagyon kellett igyekeznünk... a visszafelé úton is Dombinál volt a szó, a zongoraórától még jobb kedve lett, s ettől még beszédesebbé vált :) fociról jó sokat késett, de most nem is bánta!

2014. szeptember 18., csütörtök

Trópusi Hollandia

Most nézem, hogy több, mint három hónapja nincs bejegyzésem a blogba... főleg időhiány az oka, meg talán az is közrejátszott, hogy két hónapig nem működött a szamítógép, most csak magyar ékezeteket nem akar írni... no de nincs mentség... egyébként sokmindent lementettem egy jegyzetbe, majd szépen lassan átmásolom ide...


Szóval trópusi napokat élünk, már vagy 3 hete, rekkenő a hoseg Hollandiában, Mi legalábbis egyre nehezebben viseljük a 80 %-os paratartalmat es a 30 fokos hoséget, ami éjszakara is csak 20-25-ig csökken... emellett persze iskola, kulonórák, koncertek, munka, minden megy... brrrr.... Dániel napok ota alig eszik  csak iszik, iszik... a nagyok nem értik, milyen évszak is van... mi azt mondjuk ősz, de ok úgy érzik nyár, sőt nyáron sem volt ilyen meleg errefelé....

A lényeg, hogy elég jól vagyunk, az iskolaszezon itt is beindult, a különórákat szintén megkezdtük.. csak a tandíjak befizetési kötelezettsége nyomaszt minket egy kissé... nem is kicsit... de mindenképp megéri, hiszen még mindig nap nap után rçsod'lkozom a gyerekeink tehetségére, s egyszerűen fel nem foghatom... Hanga, amit újabban a csellóval művel, az hihetetlen. itthon még viszonylag süsü, elvarázsolt és szétszórt, de az órán... mindenkit lepipál... mindent meghall és rögtön visszajátszik... én meg könnyes szemekkel bámulom... csodás.

Dombi zongoratanára idén Marlies, aki némi közelharcot vívott a fiunkért, mert Kamilla is pályázott rá. Marlies egyébként igen neves zongoratanár, fiatal tehetségkutató és rendszeres zsuritag nagyobb zongoraversenyeken. Ehhez mérten elég szigorú és következetes... Dombinak beletelt néhány hónapba tavaly, mire megbarátkozott vele... elsőre nekem is iyeszto volt. Most viszont Dombi rengeteget dolgozik és remekel az órákon,  s úgy tűnik, mindenki elégedett :) Hála Istennek! Az éneklés is nagyon jól megy neki, idén alakult egy soloklas a kórusban, összesen hét fiúból, Dombi a legkisebb, a többiek már rég tizenévesek :) mindenesetre ez is külön munkát jelent, több darabot, gyorsabban, magán énekórákkal (ami luxus 9 évesen!) és rengeteg kórushétvégével, ami most egy kicsit nehéz lesz, mert Hága környékéről egyedül Dombit válogatták be a szólistákhoz, így idén nincs olyan megoldás, mint tavaly, hogy egyik apuka viszi a fiúkat, a másik meg hozza...irány a vonat négy gyerekkel egyedül... ha Barni nincs itthon... vasárnap kezdünk.

Mártonom nagyon élvezi az iskolás életet, mindig olyan boldog és vidám, tele mondanivalóval és huncutsággal. Persze még mindig öregember típusú, aki kesztyűt tart az ágyában arra esetre, ha éjszaka, alvás közben esetleg fázna a keze :) mindemellet persze egy szál alsógatyában alszik takaró nélkül... és ebben nagyon következetes. Éjjelenként, álmában szoktam ráhúzni az alvózsákját, hogy azért nagyon ne fagyjon meg :) persze a mostani éghajlaton nehéz megfagyni... Szóval Mártonunk igazán nagy és ügyes fiú, ma volt az első úszás órája, két napi készült rá, már reggel bepakolta az úszás cuccát a hátizsákjába, s pizsamát és tiszta alsóneműt is rakott mellé, no meg törölközőt, gondosan összehajtogatva... pedig az úszás csak este negyed 8-kor kezdődik :) ehhez képest nagyon meg volt lepve, hogy mikor érte mentünk az iskolába fél 4-re. nem vittem magammal az úszó cuccot :) Nagyon royal, a h'rom nagy gyerekünk most egy napon, egy időben jár úszni!!! Dombi ma kezdte a vízilabda edzést, ez még nem csapatjáték, előtte megtanulják a labdavezetést, dobást, ilyeneket, de nem volt könnyű, mindenesetre nagyon élvezte! Hanga küzd az A diplomáért, egyre ügyesebb és most már nagyon bátor! Folyton mosolyog és viccelődik, egyszerűen tüneményesen süsün cuki! Mártonunk pedig a kis zöld úszógatyájában (ami mellesleg már tavaly is kicsi volt rá :) 80-as, Marci pedig 110 cm körül jár ) izgatottan várta az első órát, természetesen családilag vettünk részt a nagy eseményen. Dániel titkon reménykedett, hogy o is pancsizhat, az óra vége felé, már rángatta le magáról a ruháját, sőt, fel is mászott a medence peremére, úgy kellet elkapnom, mert simán belevetette volna magát a vízbe... Dániel egy kis halacska típusú :) Az első órán egy szülő is bemehet a gyerekekkel a vízbe, de úgy látszik, ezt csak mi tudtuk :) Így aztán Barni bekísérte Barátunkat a neki térdig érő vízbe :) Márton ettől egyből felbátorodott és olyan vidáman végezte a feladatokat, hogy öröm volt nézni! a mi kis pocakos Barátunk egy igazi kis vízibolha, s én még aggódtam érte, hisz a tengerparton is inkább csak  a pocsolyákban áztatja magát.... vicces, majdnem az egész család letudta az esti fürdést az uszodában :) így egyszerű volt a gyerekek haját megmosni, hisz Barni együtt zuhanyozott velük, s tudott segíteni. Barni egyébként szintén nagyon  jól érezte magát a kis babaúsztatóban, olyannyira, hogy meg is kérték, ha esetleg van kedve, álljon be közéjük segéd oktatónak :) ha éppen nem kell énekelnie el is fog menni Marcival úszkálni, de sajnos rendszeresen nem tud...

Tartalmas, hosszú és nagyon forró napunk volt! Ja és a napunk sokadik fénypontja, a házi gesztenyepüréból készített csudafinom csokis gesztenye golyócska volt, amit a gyerekek kitörő örömmel fogadtak, hisz ilyet még sose láttak, sose ettek, de mindenkinek nagyon ízlett! :)

2014. június 15., vasárnap

Elsőáldozás

Egyik csodás nap követi a másikat.




A mai nap legfontosabb eseménye, hogy Domonkos elsőáldozó lett!!! 


Sűrű reggelünk volt, hisz Barni Hága másik végében orgonált egy 10-es misén, igy már fél 9-kor a Jacobskerk-nél kóboroltunk... a hittanóra csak 10.15-kor kezdődött a kicsiknek, az elsőáldozás pedig a 12.00 órai misén volt. Szóval volt időnk bőven. Szentendrei nagymama hősiesen birta a hosszú sétákat, a holland beszélgetés-kezdeményeket és a hosszas várakozást, ami nem volt egyszerű, mert Dánielt próbáltuk ébren tartani, hogy nyugodtan átaludja majd az elsőáldozási misét :) Sikerült!!!!! :D Hanga ügyesen rábeszélte Marcit, hogy menjen vele hittanórára, mert a Kisbarátom mindig szivsebben van velem, mint bárki mással... de most vidáman, nagyosan vonultak a többi gyerekkel...


Egészen a mai délelőttig úgy tudtuk, fehér ruhába kell öltözni a kis elsőáldozóknak, legalább felül... de a fiúk tetőtől talpig öltönyben, nyakkendőben jelentek meg... persze a fehéringes Dombink kezdte rosszul érezni magát, igy Barnit szalasztottuk, hogy mise után még guruljon haza egy kis öltönyért, amiről én azt hittem, nem is létezik, de Dombi váltig állitotta, hogy igen... igaza is lett... Barni 12.00 előtt 4 perccel (!!!) :) megérkezett a zakóval!!! Dombit gyorsan felöltöztettem és kezdődhettet a szertartás. Még sosem voltam elsőáldozáson (viszonylag érthető módon), de nagyon gyönyörűnek találtam!


Úgy éreztem, s szerintem nem csak én, hogy körül vagyunk véve őszinte, Istenkövető, biztonségot adó jó emberekkel, mint Annemieke, Pater Gabriel és Pastoor Ad van de Helm.


A magyar közösségből Leo és Barbara néni is eljött az elsőáldozásra! Annyira jó, hogy ez nekik is fontos!!!


Az ünnepről rögtön egy kis koncertre rohantunk a Nutshuisba, ahol Dombi is zongorázott. Ez az évenként megrendezésre kerülő, konzit népszerűsitő koncert, ahova idén is meghivták Dombit. A Klezmert játszotta a vonós és fúvós gyerekekkel. A koncertre eljött velünk Detti is, de Pater Gabriel is ellátogatott, hogy meghallgassa Dombit!!!! :)

A koncert után pedig kimentünk a scheveningeni tengerpartra!!! Csudaszép idő volt és a Szentendrei Nagymama még nem is volt ezelőtt velünk a tengernél. A hatalmas szél ellenére a gyerekek is nagyon élvezték, ők persze rögötn térdig az Északi tengerbe rohantak...

Nagyon szép, hosszú és tartalmas nap volt.

2014. június 3., kedd

Víz, álom stb...

Éjjel szörnyű álmom volt. Álmomban egy mozgójárdán állva siettem hazafelé, de valami kivetítőn a lakásunkat láttam, amint épp elönti a víz a konyhán keresztül a mosógépből... rohantam, de lassú volt a mozgójárda,  s nem értem haza, hogy leállítsam a gépet.... csörgött az ébresztő... te jó ég!  Minden száraz... csak álom volt... elég nyomi volt a reggel ezek után, de sikerült az aranyosaimat összeszednem, s elvinnem az iskolába. Ma lemondtam Quintyt, mert Dániel elég bágyadtka volt már tegnap is, csak úgy ömlik az orrából  a takony, de őt nincs szívem porszívózni, pedig lassan elő kell szednem azt az orrszivót...hazaérve ebéd nélkül ment aludni... tényleg nincs túl jól :( alig fektettem le, a házmester kopogott... egész a földszintig áll a víz a konyhánk alatt - mondta... megy-e a mosógép? szerinte a mosógépünk árasztotta el az épületet... behívtam, nézzen nyugodtan körül, az "én házam az ő háza" :) épp nem mosok... jót nevetett, hogy velünk mindig baj van, de tényleg minden száraz volt nálunk... azért vicces, hogy épp ezt álmodtam... persze jól megijedtem, úgyhogy telefonon keresztül Pathó Gyuri segítségével nyomban megkötöttem (az itt egyébként kötelező, de számunkra csak nem rég derült ki, hogy az) a lakásbiztositást, falakra, tűzesetre, vízárra, mindenre, s még megspékeltem a "rosszcsontbiztositással" (amit csak mi hívunk így az egyszerűség kedvéért), ami azt jelenti, hogy, ha  a gyerekeink bárhol játszanak, fociznak, s véletlenül valamit esetleg összetörnek, berúgnak egy ablakot, ilyenek, akkor a biztosító állja a javítás költségeit...ezek után már sokkal nyugodtabb voltam :)

Délután Femke volt ismét a  vendégünk, s játszótérre mentünk. Végre Dombi is találkozhatott egy régi osztálytársával, Damiennel, akivel szintén nagyon jót játszottak. Femke nagymamája egyébként majdnem sírt, mikor Femke kérte, hogy hadd jöjjön velünk... én viccesen mondtam a nagymamának, hogy örüljön, lesz egy nyugodt délutánja, erre könnyes szemmel mondta, hogy ő mennyire szereti az unokáit, és mennyire szeret velük lenni és igenis jobban szeretné őket hazavinni,s inkább vinné a mieinket is... ez azért elég megható volt...  jó ennek a kis Femkenek!!!!

Hanga lerajzolta jelenlegi kedvencüket, Fedort, a kutyásbácsi kutyáját, s ma oda is ajándékozta  a kutyásbácsinak a gyönyörű rajzot!


A fa teteje csak azért maradt le, mert olyan papírt kaptak az iskolában, aminek a felső szélén valami felirat volt... de így is nagyon szép és pont olyan a kutyus, mint Fedor!!! :)

Olyan jó, hogy bár Barni két hétig távol van, mégis tudunk beszélgetni skype-on... bár így, hogy Californiában van, a 9 órányi idő eltolódás egy kissé megnehezíti a helyzetünket, mert ugye ő itteni idő szerint egész éjjel próbál és egész nap alszik :) viszont épp a fürdetés ideje körül reggelizik :) úgyhogy ma este is a fürdőszobából tudtunk beszélgetni :) vicces volt...




2014. június 1., vasárnap

csudaszép vasárnap

Gyereknaaaap!!!!


Legalábbis mi most ezen a nemzetközi napon tartottuk, mivel az előző vasárnapnál jóval szebb, nyugodtabb és békésebb reggelünk volt. Igazán ünnepélyessé vált a nap a készülődéstől, s még az idő is nekünk dolgozott, nagyon lassan haladt :) 


Reggel a napsütésben csudavidáman indultunk Hágába  a misére. Persze korán felkeltem, már aludni se nagyon tudok 6 után, s jókor el is indultunk... korán is értünk oda, mindenre volt időnk :) Hanga és Dombi ügyesen beültek a hittanórára, ill. az elsőáldozást előkészítő alkalomra. Dombi ezen a napon gyónt először!!!

ilyen szép a templomkert!!!


Marci Dettihez és Mátéhoz ült be inkább a misére, én pedig Dániellel próbáltam részt venni a szertartáson... miután elaludt, ez ment is :)


Mise után hirtelen felindulásból Dettiék meghívtak minket ebédre... nem nagyon bántuk :) bár Dombi Jasperékhoz volt hivatalos 1-re.... azt egy kicsit eltoltuk egy gyors telefon után 3-ra, így szépen bezsúfolódtunk a kis lakásba, s elkészítettük az ebédet.

Dombi paníroz...igazán nagy segítség volt!!!


 Máté csodás szülei még mindig ott voltak... annyira megnyugtató a jelenlétük, az összetartozásuk, a belső nyugalmuk... ritkán látni ilyet...


Ebéd után én hazatekertem Dombival Leidschendamba Máté biciklijével, hogy ne a bakfiets-szel kelljen mennem, persze leesett a bicikli lánc, de nem jutottunk messzire, így Máté még meg tudott minket menteni, hozott egy másik biciklit :)


Pontosan 3-ra értünk Jaspihoz :) 

..ezalatt a többiek...


...én még hazaszaladtam néhány dologért, majd visszatekertem Dettiékhez... kimentünk a közeli parkba, ahol van egy nagyon aranyos játszótér... jó nagyot játszott a három kicsi... mi meg Dettivel még annál is nagyobbat beszélgettünk, s olyan jó volt!





2014. május 27., kedd

O-óóó

Átlagos reggel, fél 7-es ébresztő... kis késéssel ugyan, de sikerült elindulnom a négyesfogattal az iskolába... A mai nap legjobb része a délelőtti játék Dániellel. Ma nem jött Quinty, mert beteg, így egészen Dánielé voltam, s ő annyira boldog volt! Sokat nevettünk, zenét hallgattunk, falatoztunk, szeretgettük egymást :)

Egyébként egész nap szakadt az eső, de meg se kottyan, szépen beöltöztünk ma is. Iskola után Dombit a konziba vittem, ahol Marlies-zel volt zongoraórája. Kemény nő, nem cicózik, ő már nem babázik.. Bár, ahogy mondta, Dombi legalább kétszer olyan jó, mint a legutóbbi találkozásuk óta, ez még nem elég a jong talent klashoz, sokkal keményebben kéne dolgoznia.... Dombinak ez persze nem esett jól, szegénynek én is mindig ezt mondom... teljesen egyetértek Marlies-zal... jelenleg egy helyben toporgunk, nem fejlődünk. Adott néhány jó tippet a gyakorláshoz... miután hazajöttünk, Dombi rögtön a zongorához ült és végigcsinálta, amit Marlies kért tőle... klasszisokkal jobbak lettek a darabok fél órányi koncentrált gyakorlás után... jó lenne, ha megértené, hogy így kell csinálni...

Az esti rituálé ma is elhúzódott... egyre később megy le a nap, még fél 10-kor is világos van.. mindenkinek van mondanivalója.... nehéz... egyedül főleg...

2014. május 26., hétfő

Hétfő

Újra egy igazi, vérbeli hétfő, amit általában nagyon utálok, s most mégis élvezem minden percét... még azt is, hogy a gyerekek húzzák az időt, azt is, hogy Dombi sajnálja magát, csak mosolygok rajta, s annyit mondok, én szeretlek... s ez olyan jó.... ő meg mosolyog a szája sarkában, de élvezi, hogy egy perc alatt kiborít... s ez így van jól... A reggeli ébresztő kíméletlen, de én már órák óta várom... fél óránként lesem, mikor lesz végre fél 7, nem, mintha azelőtt nem lehetne bekapcsolni a kávéfőzőt, de azért mégiscsak ez a hivatalos időpont :) a kávé kész, jó erős, 3-as erősségű presszó jellegű hosszú, ebből ma reggel jöhet egymás után három.... közben elkészülnek a szalámis kenyerek, az innivaló, minden becsomagolva, bedobozolva... Márton szédeleg ki elsőként... átölel... indul a reggel... sorba ébredeznek a lurkók, csak Dombit nehéz kiszedni az ágyamból (!!!), ő az, aki igazi kis művész életet szeretne élni születése óta... naggggggyon későn feküdni és délig aludni.... tiszta apja :) de sajnos ez lehetetlen, így marad a harc... Juf Fenna kíméletlen... 8.40-re bent kell lennünk az iskolában... Alig késünk, 8.42-re mindenki bent van :) Dániellel elszaladunk tejet venni... Dombi reggel kölcsönadta a 4 euróját, amit az orgonálásért kapott... több nincs is... várjuk a csodát és tudjuk, hogy eljön...

Dániel ma egészen fáradhatatlannak tűnt, pedig annyira fáradtnak hittem, hogy ebédet sem adtam neki... délelőtt falatozgatott mazsolát, mogyorót, mindenféle magokat, amiket én is... mégis nehezen alszik el, mióta visszajöttünk, hosszasan kell ringatnom, mint azelőtt is... énekelnem neki... szeretem...

Iskola után mindenkit asztalhoz rendeltem, s kötelező jelleggel tálaltam az általam készített, túlborsozott borsólevest... senki nem kritizált... ették édesen, jó étvággyal, mindenki 2-2 tányérral... az én aranyosaim szeretnek mindent, amit nekik készítek :) pedig már elhatároztam, hogy inkább lefagyasztom, s majd Barnival lassanként megesszük, mert ugye nálunk a borsóleves 1800 g, vagyis ezernyolcszáz gramm borsóval és 1 kg répával indul... csoda, ha holnap még jut ebédre :)

Énekóra. Mielőtt elindultunk, nagy hirtelen elkezdett szakadni az eső... beöltöztünk vízipóknak, s indultunk. Dombit a rózsaszín biciklin vittem, mert mindig nehezményezi, hogy "Hanga lustálkodhat a bakfietsben". Persze, mivel az ő biciklijének a kereke hetekkel ezelőtt kidurrant, mert elaludt útközben és ráhajtott egy padkára... s azóta Barninak nem volt ideje megragasztani... Szóval Dombi örült, még akkor is, ha kicsit fázott útközben... mindig fázik, ha nem teker, de nem hallgat rám :) az énekórán megint remekelt, feldobta, s minden bánatát elfelejtette... hazafelé végig játszottunk, a szembejövő és a szemben parkoló autók márkáját találgattuk, "ki a gyorsabb alapon", s végig nevettünk... több ilyen együtt töltött időre lenne szüksége...

A kicsik ezalatt a Hegyi Nagymamával voltak otthon... ettek, ittak, játszottak. Az esti rituálém megint elhúzódott, mostanában nem sikerül letennem őket időben... Hanga lovacskázik, vagyis dobog a panelban, akadályokat ugrál, Marci elmélyülten játszik, Dombinak mindig akad valami mondanivalója, amivel az időt húzhatja, Dániel pedig élvezi a helyzetet a kis zsákjában... magyaráz és fel-alá sétál... jó hosszú meséket választottunk ma estére... félbe is hagytuk, holnap folytatjuk...

2014. május 22., csütörtök

Otthon, a gyerekekkel az igazi...

Szerda éjjel hazaértünk... Első utunk a babákhoz vezetett, akik természetesen édesen aludtak, de nem hagyhattam ki a sorbapuszit :) Csütörtök reggel Dániel ébredt másodikként... Nagyon cuki volt, mikor bementem... mindig énekelve ébresztem őket... nem számitott a hangomra... csak nevetett, föl-le ugrált a kiságyban, s mikor kivettem, egyik karjával ölelt, a másikkal a fejemet simogatta :) annyira szeretetteljes volt!!! Elfelejtette viszont a puszi osztogatást... se reggeli puszi, se csakúgy puszi, nem ad és kesz :( remélem visszaszokik rá :) Márton már várt... hajnalban odabújt mellém, a pizsamámat a kis kezébe gyűrte, s szopizta az ujjacskáját, ahogy szokta... én meg csak simogattam és annyita jó volt!!!! Hanga visitozott örömében, ölelgetett, szoritott.... Dombi persze mérges volt, de a szája sarkában ott volt az a kis vigyor, ami csak nekem szól :)

Márton fedezte fel elsőként a székecskékre rejtett ajándékokat, ami csak akkor jár, ha édesanya elutazik (ez volt a második alkalom, az első alkalommal Mártont magammal vittem, mert akkor ő még szopis volt, s mindössze két napig voltunk távol). Márton a "tigriskutyát" rögtön felismerte, simogatta, s magáénak tudta :) annyira puha, ölelgetni való... persze a többiek ajándéka is nagyon megtetszett neki, de csak Dániel Zsebibabájáért epekedett még annyira mint a "Tigriskutya" után... végül aztán megbékélt, s egész reggel a tigriskutyát ölelgette :)

A többiel is nagyon örültek. Hanga természetesen elolvadt a nehezen szerzett lovacskától, Dániel kacagott és ölelgette Zsebibabát, Dombi meg, bár nem akarta mutatni, mégis nagyon örült Mr.Bean Teddyjének :)

Persze volt jó sok hiszti, sirás és mérgelődés... de azt hiszem, ez természetes, hiszen nélkülük mentünk el hat napra... egyikünknek sem volt könnyű, de mindannyiunkra ráfért egy kis változatosság :)

Annyira jó volt őket ölelni, megszeretgetni, persze rohantunk az iskolába, el is késtünk természetesen...

Este én vittem Dombit és Hangát úszni... hihetetlen, Hanga mennyit fejlődött... már igen rég volt, mikor utoljára végig tudtam nézni egy úszás órát... rendszerint a négyesfogattal megyek, s az nem olyan egyszerű az esti alvásidőben...


2014. május 5., hétfő

Édesanya nap :)

Csodás napra ébredtünk annak ellenére, hogy megint hajnali 1 körül feküdtünk (ez persze semmi a az előző napi fél 4-hez képest) és Barni is 8.15-kor indult az egész napos liturgikus gyakorlatra. Évfolyamtársa jött érte, hosszan csöngetett a borzalmas kaputelefonunkon, amire persze mindenki felébredt :) de így legalább volt időnk elkészülni a miséig. Reggelire palacsintát kaptak az éhezők, majd eltekertünk a Damlaani templomba, ahol Máté és Dombi részt vett a misén, én pedig a kicsikkel hazatekertem ebédet készíteni, pakolni az útra és Dánielt elaltatni. Én délután mentem 3-ra Istentiszteletre Dombival. Legújabb terveink szerint Dombi lassanként átveheti a templomi szolgálatot. Régi vágya, hogy zsebpénzt kaphasson és születésnapokon meglephessen minket, de mi nem akarunk és nem is tudunk neki zsebpénzt adni, így kitaláltuk, hogy, ha "leorgonálja", osztozunk a stóladijon :) Elsőként a kivonulásra játszott két Bach művet, a c-moll invenciót és a C-dúr kis prelúdiumot. Meg is kapta érte a 4 euróját :) amit nem győzött köszönni. Még este is ragyogott, hiszen ő igazán megdolgozott érte, nem nyomtuk a zsebébe. Legközelebb a záró éneket is ő játssza majd a terveink szerint. 

Magyar mise után F. Mátét is sikerült rábeszélnem, hogy ne haza, hanem hozzánk guruljon, hiszen lesz finom vacsora, jut neki is :) örömmel jött, így H. Máténak sem volt túl nehéz dolga  a három kicsivel, amíg én Dombival a reformátusokat boldogítottam. Miután hazaértünk, igazi kapkodásba kezdtem, vacsora főzés, pakolás, gyors takarítás, lista írás, pelenka csere, uzsonna, ilyenek. H. Mátét elküldtem aludni a hosszú út előtt, F. Máté pedig elvitte a gyerekeket sétálni, így én még tovább dolgozhattam "az ajándékon" :) valamint az egyebeken. ...de F. Máté nem egyszerűen elvitte őket sétálni, tanitotta őket... 



A hosszú séta után szokatlanul halkan tértek haza gyermekeim, se hiszti, se veszekedés, se szorongatás, se focizás a visszhangos téren... egyszerűen csak kopogás az ajtón... kinyitottam, miközben  a palacsinta alatt takarékra vettem a gázt... a gyerekeim ott álltak az ajtóban ragyogó arccal és elkezdték énekelni az "orgona ága" kezdetű köszöntőt... én meg legszívesebben bőgtem volna, de nem mertem, mert M1 és M2 valamint Barni is ott volt és a palacsintám is égett... erre vágytam egész életemben... megleptek az én kicsi gyerekeim a csodás énekükkel és én nem is sejtettem, nem is vártam el, csak egyszerűen jól esett, meghatódtam... virágot is szedtek, a legszebb csokrot, amit édesanya kaphat! 

...ez az anyák napi köszöntés nem jött volna létre, ha nincs F. Máté!!!! Köszönööööööm!!!! <3

Barniék este 10 körül indultak el Annieval együtt. Nagyon izgultam értük, de tudtam, hogy nem lesz baj. Felváltva vezetnek, Annie meg alszik :)

2014. április 19., szombat

Nagyszombat

Még azért nem vagyunk teljesen készen... jobb későn, mint soha :) bár már tegnap elkezdtünk tojásokat festeni, annyira belelendültünk, hogy kénytelen voltam újabb és újabb tojásokat kifújni, így most napokig rántottán élünk :D

Megint  a tavalyi technikát alkalmaztuk, akril festék, majd száradás után lakk. Igaz, most készültek filctollal diszitett tojások is, gondoltam, az igazán Dombinak való, mert aprólékosan tud vele dolgozni, de nem jött be, a tojás forgott, nem lehetett megfogni, nehogy zsíros legyen stb... úgyhogy a dühkitörés előtt felajánlottam, hogy befejezem a filccel festést, s ebben Hanga is szívesen segített :) Végülis nagyon szépeket alkottak, hosszú órákat töltöttünk tojásfestéssel. Az idei sláger a zászlós (van holland és magyar zászlós),  a sport (Nike és Adidas), valamint a fekete és kék tojás :)


Én a folyamatos ébrenléttől kezdek kicsit legyengülni, rámtört a fej-, torok-, nyakfájás és nyűgösség :( de, ha Barni nincs itthon én nem tudok aludni, tehát inkább lefoglalom magam valamivel úgy hajnali 2-ig, s amíg Barni délelőtt igyekszik magát kipihenni, addig a gyerekek és én már túl vagyunk a napi teendőink legnagyobb részén :)

Este Barni egy Nagyszombati vigilián orgonált Hága másik végében, mi pedig igyekeztünk a lefekvéssel. Már mindenki ágyban volt fél 8-8 körül, de csak nem sikerült abbahagyni a szöszmötölést. Ekkor jutott ugyanis eszükbe, hogy meglepetés rendet raknak a szobájukban. Kislámpát kapcsoltak, s nekikezdtek pakolni, közben tízszer összevesztek, Dániel egy darabig bulizott velük, majd elaludt... Márton többször kiszökött, hogy megosszon velem ezt-azt... egyik ilyen alkalommal a többiek félhangosan (csak, hogy még én is hallottam) a lelkére kötötték, hogy ne árulja el a pakolást, mire Márton kijelentette, hogy "Jó, nem mondom el, csak azt mondom meg Édesanyának, hogy én egy állat vagyok!" :) na ez így elég viccesen hangzott :D persze a szokásos átváltozásról volt szó, kíváncsi volt, emlékszem-e még, hogy imádság után ő egy kicsi barna színű vizslává változott át... este 10-kor azért már kissé paprikás hangulatban parancsoltam őket az ágyukba... azért igaz, ami igaz, igen szép rendet raktak!!!! :)

Mikor Barni éjfél körül hazaért, kezdődhetett a mulatság!!!! Elő a csokinyuszikkal és csokitojásokkal! suttogás, pakolászás, 1-2 kisebb ajándék mindenkinek... ezt a részt még mindig nagyon élvezzük... bár azok a fránya csokitojások olyan gurulósak és annyira hangosak tudnak lenni éjfél után, hogy többször azt hittem, felébrednek a mi kis alvómanóink...