Újra egy igazi, vérbeli hétfő, amit általában nagyon utálok, s most mégis élvezem minden percét... még azt is, hogy a gyerekek húzzák az időt, azt is, hogy Dombi sajnálja magát, csak mosolygok rajta, s annyit mondok, én szeretlek... s ez olyan jó.... ő meg mosolyog a szája sarkában, de élvezi, hogy egy perc alatt kiborít... s ez így van jól... A reggeli ébresztő kíméletlen, de én már órák óta várom... fél óránként lesem, mikor lesz végre fél 7, nem, mintha azelőtt nem lehetne bekapcsolni a kávéfőzőt, de azért mégiscsak ez a hivatalos időpont :) a kávé kész, jó erős, 3-as erősségű presszó jellegű hosszú, ebből ma reggel jöhet egymás után három.... közben elkészülnek a szalámis kenyerek, az innivaló, minden becsomagolva, bedobozolva... Márton szédeleg ki elsőként... átölel... indul a reggel... sorba ébredeznek a lurkók, csak Dombit nehéz kiszedni az ágyamból (!!!), ő az, aki igazi kis művész életet szeretne élni születése óta... naggggggyon későn feküdni és délig aludni.... tiszta apja :) de sajnos ez lehetetlen, így marad a harc... Juf Fenna kíméletlen... 8.40-re bent kell lennünk az iskolában... Alig késünk, 8.42-re mindenki bent van :) Dániellel elszaladunk tejet venni... Dombi reggel kölcsönadta a 4 euróját, amit az orgonálásért kapott... több nincs is... várjuk a csodát és tudjuk, hogy eljön...
Dániel ma egészen fáradhatatlannak tűnt, pedig annyira fáradtnak hittem, hogy ebédet sem adtam neki... délelőtt falatozgatott mazsolát, mogyorót, mindenféle magokat, amiket én is... mégis nehezen alszik el, mióta visszajöttünk, hosszasan kell ringatnom, mint azelőtt is... énekelnem neki... szeretem...
Iskola után mindenkit asztalhoz rendeltem, s kötelező jelleggel tálaltam az általam készített, túlborsozott borsólevest... senki nem kritizált... ették édesen, jó étvággyal, mindenki 2-2 tányérral... az én aranyosaim szeretnek mindent, amit nekik készítek :) pedig már elhatároztam, hogy inkább lefagyasztom, s majd Barnival lassanként megesszük, mert ugye nálunk a borsóleves 1800 g, vagyis ezernyolcszáz gramm borsóval és 1 kg répával indul... csoda, ha holnap még jut ebédre :)
Énekóra. Mielőtt elindultunk, nagy hirtelen elkezdett szakadni az eső... beöltöztünk vízipóknak, s indultunk. Dombit a rózsaszín biciklin vittem, mert mindig nehezményezi, hogy "Hanga lustálkodhat a bakfietsben". Persze, mivel az ő biciklijének a kereke hetekkel ezelőtt kidurrant, mert elaludt útközben és ráhajtott egy padkára... s azóta Barninak nem volt ideje megragasztani... Szóval Dombi örült, még akkor is, ha kicsit fázott útközben... mindig fázik, ha nem teker, de nem hallgat rám :) az énekórán megint remekelt, feldobta, s minden bánatát elfelejtette... hazafelé végig játszottunk, a szembejövő és a szemben parkoló autók márkáját találgattuk, "ki a gyorsabb alapon", s végig nevettünk... több ilyen együtt töltött időre lenne szüksége...
A kicsik ezalatt a Hegyi Nagymamával voltak otthon... ettek, ittak, játszottak. Az esti rituálém megint elhúzódott, mostanában nem sikerül letennem őket időben... Hanga lovacskázik, vagyis dobog a panelban, akadályokat ugrál, Marci elmélyülten játszik, Dombinak mindig akad valami mondanivalója, amivel az időt húzhatja, Dániel pedig élvezi a helyzetet a kis zsákjában... magyaráz és fel-alá sétál... jó hosszú meséket választottunk ma estére... félbe is hagytuk, holnap folytatjuk...