2014. november 2., vasárnap

A nagy nap :) valamint Amersfoort, a MakkMarci város




Végre eljött a nagy nap, viszonylag korán keltünk, tudtuk, hogy ma jön haza Édesapa, s azt is tudtuk, nehéz napunk lesz. Barni szépen haza is ért reggel fél 9 körül. Mindenki nagyon boldog volt, le sem szálltak róla, persze, hiszen két hét történéseit kellett minél gyorsabban, lehetőleg egyszerre megosztani vele :) de a lényeg, hogy újra itt van! Hanga nem sír többet mondván, hogy már nem is emlékszik rá, hogy néz ki Édesapa, Dánielnek egy darabig nem kell újra és újra elmagyaráznom az útvonalat, valamint a járműveket, amiken Barni utazik...

A nagy örömködésnek viszonylag hamar végeszakadt, mert nekem el kellett indulnom Dombival és Hangával Amersfoortba, studiedagra. Barni kivitt minket a vonathoz, majd onnan tovább ment a kicsikkel a magyar misére és Istentiszteletre. Mi meg vidám vonatozásba kezdtünk. Tényleg nagyon vidám utunk volt! Azért két ilyen nagy gyerekkel már tényleg gyerekjáték az élet... Azért mindenesetre így a legjobb, hogy nekünk még vannak pici bubáink is! Hangával nagyon kínos olykor az utazás... Ha az utasok nincsenek éppen gyerekekre hangolódva, akkor baj van,.,, első körben hamar kiürült a kocsink :) pedig csak mesélt, mesélt és mesélt, csak picit hangosan, és jó sokat nevetett, igazából én élveztem a csipogását és később akadt lelkes közönsége is, de azért nem bántuk, hogy csak egy órát kell vonatozni.

No de mikor leszálltunk a vonatról, akkor képedtünk el igazán, teljesen ismeretlen volt minden, pedig már jártunk ott.... A GPS meg elvezetett a világvégére, egész Amersfoortot bejártuk, mire megtaláltuk a jól ismert zeneiskolát. S az egész csupán amiatt történt, mert a vonat egy másik vágányon állt meg, s így mi egy másik kijáraton mentünk ki a pályaudvarról... Azért kegyetlen érzés, hogy ennyire nem tudok tájékozódni... Az Ipadet is csak forgatom, s fogalmam nincs, merre akarja, hogy menjek... Újabban már Dombi viszi a gépet, mi meg követjük.


Természetesen mindkettejüknek egyidőben, s két teljesen különböző helyen, egymástól fél órányi sétára volt a próbája... No de csak megérkeztünk, s akkor jött még az az adalék, ami megint nem hiányzott. Nem ülhettem be az aulába várakozni, amíg Hanga énekel... Kicsit kiakadtam, úgyhogy leültem a bejárattal szemben az udvaron a pingpongasztalra, de ehhez azért már nagyon hideg van, egy óra múlva már kékre fagytam, akkor megkönyörültek rajtm, s beengedtek, de legközelebb nem fognak. Azt ajánlották, menjek vissza az állomásra és üljek be valami kávézóba .... Haha.... Ezzel csak két baj van, nem hiszem, hogy elsőre visszatalálnék az állomásra, valamint én még sosem ültem be kávézni sehova, s igazából nem is vágyom rá. Főleg arra nem, hogy 3-5 eurót kidobjak egy vacak kávéért, pedig annyiból én hatunknak főzök egy jó ebédet... Ezek a hollandok nem értik, hogy mi az összes centünket a gyerkeink tanníttatásába fektetjük be, többek között az ének órákba... Egyelőre nem jár a luxus, de még nem is hiányzik. Örülünk, ha a tandíjakat rendezzük! No meg egyedül beülni valahova.... Brrrrr...

Hanga próbája után átsétáltunk Dombihoz, s közben szebbnél szebb "MakkMarci fákat" találtunk, szedtünk egy nagy adag MakkMarcit Marcinak, játszottunk a levelekkel, s nagyon jól éreztük magunkat...


Irene szomorú volt, Dombi hangja egyre rosszabb, nagyon rekedt és nem tudni mitől. Elvittük már egy énekes specialista fül-orr-gégészhez is, háziorvoshoz is, de nagyjából annyi az eredmény, hogy rossz a beszédtechnikája, logopédushoz kell járnia, vagy hamarosan csomók alakulhatnak ki a hangszálain... Az ajánlásukra megkerestük az egyik legjobb logopédus-, beszédtechnikust, aki a konziban is tanít... Hosszas egyeztetés után péntekre kaptunk időpontot, de az iskolában még nem tudják, hogy 12.30-ra...

A hazafelé út is jó volt, de már nem annyira... Dombi megint mérges, amiért ő az egyetlen, aki nem kapott szólót a karácsonyi koncertre... Persze érthető, de ettől még frusztráltabb lett, s még mérgesebb... Rám... Pedig én aztán tényleg mindent megteszek érte, ebben teljesen biztos vagyok....

...Hazaérve aztán egyesítettük makkjainkat :) Barni hozott Marcinak Amerikából igazi, amerikai méretü makkokat :) gyönyörüeket, hatalmasokat!!!!!


Marco nagyon boldog volt! Hirtelen minden olyan Makk Marcis lett :) hosszasan játszott az új "barátaival" :)

ilyen az amerikai méret :)

 

2014. november 1., szombat

már csak egyet kell aludni...

Eljött a nap, hogy végre azt mondhattam  gyerekeknek, "már csak egyet kell aludni és Édesapa itthon lesz!" nagyon vártuk már ezt a napot, de még inkább a holnapot!

Reggel Dombit 7.40-kor vitték Mitchel-ék, a szomszédék a focimeccsre. Mitchel a kapus, Dombi hátvéd, szuper csapat. Csak ez azt is jelentette, hogy megint hajnalban kelünk... persze a foci cuccot annak ellenére nem sikerült este összekészítenie, hogy könyörögtem neki, s még azt is megengedtem önként, kérés nélkül, hogy az ágyamban aludjon, hátha így reggel nem ébresztjük fel a kicsiket... na mindegy, lassan megszokom a helyzetet... mindenesetre együtt összeszedtünk mindent, reggelizett is és időben el is indult... ennek ellenére állítja, hogy soha nem segítek neki semmiben :D

Mikor Dombi hazaért, szinte azonnal indultunk a konziba cselló órára... éppenhogy beestünk, ill. Hanga, én a  fiúkkal még felvittem  a csellót a terembe hangolásra, így jóval később értünk a BMO-ra, ami ezúttal az ütősökkel összevonva volt. Ennek is nagyon örültünk, mert így nem csak Anna az egyik kedvencünk tartotta az órát, hanem Elleke is jelen volt, aki az első számú fő kedvencünk :) de így sem voltak elegen, hiszen a zongorakísérö valahogy eltűnt, így Elleke gondolt egyet, Annát ültette a zongorához (ö volt régebben Dombi zongora tanára), s Dombi lett a "meester", vagyis a kis tanársegéd :) vicces volt a BMO óra, mert Dombi teljesen felpörgött, megint jött a halandók számára megvalósíthatatlan ötleteivel, Ellekét majdhogynem leszolmizálta :) így aztán nagyon vidáman telt az első fél óra. Hanga pedig nagyon büszke volt bátyjára!

A cselló órán nem tudtam végig jelen lenni, mert Dániel kezdett fáradni, így inkább kivonultunk... de az ajtó előtt hallgattam az órát. Wiesje megint beteg volt sajnos, így Willemijn tartotta az órát.... a végén mindenki játszott egy egyénileg tanult kis darabot. Volt, aki egy gyerekdalt, Sebastiaan a  holland himnusszal próbálkozott :) Hanga előadta az Érik a szőlő-t, amit előző este mintegy 5 perc alatt hirtelenkedett, miután rádöbbentünk, hogy még egy szabadon választható dalocskát is kell vinni a hosszú őszi szünetre való tekintettel... uhhh... no de ezzel nem elégedett meg, minden bátorságát
összeszedte és előadta a Tsounami-t úgy, ahogyan azt Dombival játszotta, csak most Dombi nélkül...
uhhhhhhh, ez a két jómadár, ha egymásra talál, akkor biztosan csak zenél és nem  a komoly verziót...
 magukat és egymást szórakoztatják a tucidarabokkal, mi meg élvezettel hallgatjuk, ahogy Dombi olykor idegbajosan, olykor kedvesebben irányítgatja Hangát, aki annyira magabiztosan és vagányan húzza pop zenét, hogy a klasszikus fülünk ketté áll... tiszta Dombi ;)