2015. január 1., csütörtök

2014. december 22., hétfő

Beigliiii

A mai napunk a pihenés és a beigli készítés jegyében telt, már amennyire négy gyerek mellett egy kis lakásban pihenni lehet. Kimenni nem nagyon volt kedvünk, mert épp mostanság kezdünk kilábadozni a nyügjeinkböl, meg aztán kint egész nap süvít az 55 km/h - s szél, ami Dánielt már simán feldönti, szóval maradt a familie-dag... egész délelött pakoltunk a gyerekszobában, ahol rövid idő alatt olyan káosz képes eluralkodni, hogy az angyalkáknak félő nem is les kedvük meglátogatni minket. Kérdeztem is Mártont, hova fér majd el a karácsonyfa... hát oda, mutatott egy fél nm-nyi szabad helyre a földön.... "és nem félsz, hogy az angyalkák elbotlanak a játékokban és kiesik a fa a kezükből?", erre csak széttárta karjait és azt mondta, "hát repüljenek, van szárnyuk!" :)

Szóval pakoltunk, délután pedig Barni mákot darált, én meg beiglit gyártottam. Eszembe nem jutott volna beiglit sütni, ha Pathó Gyuri nem kéri, de jó ez így, mert a gyerekek nagyon szeretik a beiglimet, ami az igazi :) El is készült ma hat rúd, de már csak kettő van belőle :) Dombi elkezdte enni.... "hm... ennek a beiglinek semmi íze nincs, még egyet kell harapnom.... ez is ízetlen, még egyet kell ennem stb... " :)

Hanga és Marci sokat játszanak együtt, főleg a playmobiel játékokkal, lovacskákkal. Hanga Mikulástól kapott adventi kalendáriuma a  legjobb, amit csak kaphatott, izgatottan bontogat minden reggel, pedig tudja, mi vár rá, s már nagyon várja  a 24-ét, amikor végre előkerül  a várva-várt kiscsikó is a dobozból. Ö egyelőre a kiscsikót azonosítja a kis Jézussal, mivel egy napon fognak születni, s mindkettőt nagyon várja :) Ma sokat dolgozott azon, hogy megépítse a fa betlehemest és, hogy a playmobiel figurákat "várakozó állásba" helyezze :) az összes figura a kiscsikót várja :) 

Este Barni még elvitte Dettiéknek is a fát, amit nekik vettünk, egy kis beiglivel... még mindig nem tudunk unatkozni...

Fáradtságunk már-már állandó, de nem lehet hozzászokni....

2014. december 21., vasárnap

Advent negyedik vasárnapja

Nem vagyunk tökéletes család, sokszor megemelem a hangom, olykor úgy beszélek, hogy rögtön megbánom, de egyet biztosan tudok, hogy a gyerekeink teszik teljessé életünket és a sok bosszúság mellett annyi boldogságot adnak nekünk, hogy minden küzdelmet megér ennek a négy kis palántának a nevelgetése. Jó lenne, ha mindenkinek megadatna az az esti áhítat, mint nekünk adventben, az asztal köré ülve, mikor meggyújtjuk a gyertyákat és együtt énekeljük az adventi hírnököt... És együtt imádkozunk minden este. Ünnepélyes. Főleg, mikor énekelni kezdenek ezek a kinyíló kis pacsirtácskák... Mint egy kis angyal kar....bár Dombi még mindig rekedt egy kicsit, Marcinak annyira mély a hangja, hogy nem győz intonálni, Dániel csillogó szemmel próbálkozik és az összes dallamot tudja már, a szöveg helyenként bizonytalan, Hanga pedig tolja, tolja, ahogy a torkán kifér, kristálytiszta gyonyörû hangocskája talán még a szomszédoknál is cseng, de szívből énekel, igazán!

Napjaink mostanság is átlagosnak mondhatók. Vasárnap lévén templomba igyekeztünk, éppen odaértünk, de később kezdtek, remélem nem miattunk. Magyar-holland református Istentiszteleten voltunk a Kloosterkerkben, sajnos leginkább csupán az együtténeklés áhítata és az eddig ismeretlen lelkésznô Úrvacsorára felkészítő szavai hagytak csupán mélyebb nyomot, de így is nagyon jó volt. Barni orgonált, Dániel Brigivel játszott, Dombi fegyelmezett tízévesként nagyfiúsan, mozdulatlanul ülte végig a másfél órás liturgiát, Hanga és Márton egyaránt süsük voltak, de ezt már tudtuk. Régi szép emléket idéznek bennem, mikor kisgyermekként anyával a hátsó padban ültünk hárman a templomban, s valamin egyszercsak elkezdtünk nevetni, s a jókedv nem akart múlni az Istentisztelet végéig sem... Van ez így, nem a liturgia volt unalmas, igazából én mindig jól éreztem magam a templomban, biztonságban, s szerintem a JóIsten is mosolygott velünk :)

Istentisztelet után többek tiltakozása ellenére Barni mellettem szavazott és elmentünk egy nagyot sétálni, karácsonyi vásárt keresni. Gondoltam, a karácsonyi időszak erre való, ilyenkor fázni kell, forralt bort és sült kolbászt ízlelni, sokat sétálni és nevetni.... Sokat sétáltunk, át a karácsonyi vásáron, mindent megillatoztunk, találkoztunk a Télapóval, a holland Kerstman-nal, s igazából nem tagadhatja le senki, hogy nagyon jól éreztük magunkat! Semmit nem vettünk, hiszen ez nem is volt cél, de
minden fényt megcsodáltunk és egyáltalán nem itthon ültünk csupán, s ez nagyon jól esett nekem!





Estére hazaérve minden maradékot megettünk, amit itthon találtunk.... Este ismét a koszorúnál imádkoztunk... Szép nap volt!!!!

2014. november 2., vasárnap

A nagy nap :) valamint Amersfoort, a MakkMarci város




Végre eljött a nagy nap, viszonylag korán keltünk, tudtuk, hogy ma jön haza Édesapa, s azt is tudtuk, nehéz napunk lesz. Barni szépen haza is ért reggel fél 9 körül. Mindenki nagyon boldog volt, le sem szálltak róla, persze, hiszen két hét történéseit kellett minél gyorsabban, lehetőleg egyszerre megosztani vele :) de a lényeg, hogy újra itt van! Hanga nem sír többet mondván, hogy már nem is emlékszik rá, hogy néz ki Édesapa, Dánielnek egy darabig nem kell újra és újra elmagyaráznom az útvonalat, valamint a járműveket, amiken Barni utazik...

A nagy örömködésnek viszonylag hamar végeszakadt, mert nekem el kellett indulnom Dombival és Hangával Amersfoortba, studiedagra. Barni kivitt minket a vonathoz, majd onnan tovább ment a kicsikkel a magyar misére és Istentiszteletre. Mi meg vidám vonatozásba kezdtünk. Tényleg nagyon vidám utunk volt! Azért két ilyen nagy gyerekkel már tényleg gyerekjáték az élet... Azért mindenesetre így a legjobb, hogy nekünk még vannak pici bubáink is! Hangával nagyon kínos olykor az utazás... Ha az utasok nincsenek éppen gyerekekre hangolódva, akkor baj van,.,, első körben hamar kiürült a kocsink :) pedig csak mesélt, mesélt és mesélt, csak picit hangosan, és jó sokat nevetett, igazából én élveztem a csipogását és később akadt lelkes közönsége is, de azért nem bántuk, hogy csak egy órát kell vonatozni.

No de mikor leszálltunk a vonatról, akkor képedtünk el igazán, teljesen ismeretlen volt minden, pedig már jártunk ott.... A GPS meg elvezetett a világvégére, egész Amersfoortot bejártuk, mire megtaláltuk a jól ismert zeneiskolát. S az egész csupán amiatt történt, mert a vonat egy másik vágányon állt meg, s így mi egy másik kijáraton mentünk ki a pályaudvarról... Azért kegyetlen érzés, hogy ennyire nem tudok tájékozódni... Az Ipadet is csak forgatom, s fogalmam nincs, merre akarja, hogy menjek... Újabban már Dombi viszi a gépet, mi meg követjük.


Természetesen mindkettejüknek egyidőben, s két teljesen különböző helyen, egymástól fél órányi sétára volt a próbája... No de csak megérkeztünk, s akkor jött még az az adalék, ami megint nem hiányzott. Nem ülhettem be az aulába várakozni, amíg Hanga énekel... Kicsit kiakadtam, úgyhogy leültem a bejárattal szemben az udvaron a pingpongasztalra, de ehhez azért már nagyon hideg van, egy óra múlva már kékre fagytam, akkor megkönyörültek rajtm, s beengedtek, de legközelebb nem fognak. Azt ajánlották, menjek vissza az állomásra és üljek be valami kávézóba .... Haha.... Ezzel csak két baj van, nem hiszem, hogy elsőre visszatalálnék az állomásra, valamint én még sosem ültem be kávézni sehova, s igazából nem is vágyom rá. Főleg arra nem, hogy 3-5 eurót kidobjak egy vacak kávéért, pedig annyiból én hatunknak főzök egy jó ebédet... Ezek a hollandok nem értik, hogy mi az összes centünket a gyerkeink tanníttatásába fektetjük be, többek között az ének órákba... Egyelőre nem jár a luxus, de még nem is hiányzik. Örülünk, ha a tandíjakat rendezzük! No meg egyedül beülni valahova.... Brrrrr...

Hanga próbája után átsétáltunk Dombihoz, s közben szebbnél szebb "MakkMarci fákat" találtunk, szedtünk egy nagy adag MakkMarcit Marcinak, játszottunk a levelekkel, s nagyon jól éreztük magunkat...


Irene szomorú volt, Dombi hangja egyre rosszabb, nagyon rekedt és nem tudni mitől. Elvittük már egy énekes specialista fül-orr-gégészhez is, háziorvoshoz is, de nagyjából annyi az eredmény, hogy rossz a beszédtechnikája, logopédushoz kell járnia, vagy hamarosan csomók alakulhatnak ki a hangszálain... Az ajánlásukra megkerestük az egyik legjobb logopédus-, beszédtechnikust, aki a konziban is tanít... Hosszas egyeztetés után péntekre kaptunk időpontot, de az iskolában még nem tudják, hogy 12.30-ra...

A hazafelé út is jó volt, de már nem annyira... Dombi megint mérges, amiért ő az egyetlen, aki nem kapott szólót a karácsonyi koncertre... Persze érthető, de ettől még frusztráltabb lett, s még mérgesebb... Rám... Pedig én aztán tényleg mindent megteszek érte, ebben teljesen biztos vagyok....

...Hazaérve aztán egyesítettük makkjainkat :) Barni hozott Marcinak Amerikából igazi, amerikai méretü makkokat :) gyönyörüeket, hatalmasokat!!!!!


Marco nagyon boldog volt! Hirtelen minden olyan Makk Marcis lett :) hosszasan játszott az új "barátaival" :)

ilyen az amerikai méret :)

 

2014. november 1., szombat

már csak egyet kell aludni...

Eljött a nap, hogy végre azt mondhattam  gyerekeknek, "már csak egyet kell aludni és Édesapa itthon lesz!" nagyon vártuk már ezt a napot, de még inkább a holnapot!

Reggel Dombit 7.40-kor vitték Mitchel-ék, a szomszédék a focimeccsre. Mitchel a kapus, Dombi hátvéd, szuper csapat. Csak ez azt is jelentette, hogy megint hajnalban kelünk... persze a foci cuccot annak ellenére nem sikerült este összekészítenie, hogy könyörögtem neki, s még azt is megengedtem önként, kérés nélkül, hogy az ágyamban aludjon, hátha így reggel nem ébresztjük fel a kicsiket... na mindegy, lassan megszokom a helyzetet... mindenesetre együtt összeszedtünk mindent, reggelizett is és időben el is indult... ennek ellenére állítja, hogy soha nem segítek neki semmiben :D

Mikor Dombi hazaért, szinte azonnal indultunk a konziba cselló órára... éppenhogy beestünk, ill. Hanga, én a  fiúkkal még felvittem  a csellót a terembe hangolásra, így jóval később értünk a BMO-ra, ami ezúttal az ütősökkel összevonva volt. Ennek is nagyon örültünk, mert így nem csak Anna az egyik kedvencünk tartotta az órát, hanem Elleke is jelen volt, aki az első számú fő kedvencünk :) de így sem voltak elegen, hiszen a zongorakísérö valahogy eltűnt, így Elleke gondolt egyet, Annát ültette a zongorához (ö volt régebben Dombi zongora tanára), s Dombi lett a "meester", vagyis a kis tanársegéd :) vicces volt a BMO óra, mert Dombi teljesen felpörgött, megint jött a halandók számára megvalósíthatatlan ötleteivel, Ellekét majdhogynem leszolmizálta :) így aztán nagyon vidáman telt az első fél óra. Hanga pedig nagyon büszke volt bátyjára!

A cselló órán nem tudtam végig jelen lenni, mert Dániel kezdett fáradni, így inkább kivonultunk... de az ajtó előtt hallgattam az órát. Wiesje megint beteg volt sajnos, így Willemijn tartotta az órát.... a végén mindenki játszott egy egyénileg tanult kis darabot. Volt, aki egy gyerekdalt, Sebastiaan a  holland himnusszal próbálkozott :) Hanga előadta az Érik a szőlő-t, amit előző este mintegy 5 perc alatt hirtelenkedett, miután rádöbbentünk, hogy még egy szabadon választható dalocskát is kell vinni a hosszú őszi szünetre való tekintettel... uhhh... no de ezzel nem elégedett meg, minden bátorságát
összeszedte és előadta a Tsounami-t úgy, ahogyan azt Dombival játszotta, csak most Dombi nélkül...
uhhhhhhh, ez a két jómadár, ha egymásra talál, akkor biztosan csak zenél és nem  a komoly verziót...
 magukat és egymást szórakoztatják a tucidarabokkal, mi meg élvezettel hallgatjuk, ahogy Dombi olykor idegbajosan, olykor kedvesebben irányítgatja Hangát, aki annyira magabiztosan és vagányan húzza pop zenét, hogy a klasszikus fülünk ketté áll... tiszta Dombi ;)

2014. október 31., péntek

Reformáció

Csöndben mindig megélem a reformációt, de errefelé ez nem nagyon érdekel senkit, sehol egy Istentisztelet, sehol egy közösség a közelben, viszont tökfejek virítanak mindenfelé :( kicsit szomorú, kérdezték a gyerekek, ök mikor mehetnek haloweenezni... mondtam, bármikor, amikor csak akarnak, de elöbb beszélgessünk egy kicsit róla... nem kellett sokat beszélnem a haloween eredetéröl, elment a kedvük az egésztöl :) ennek én örültem, de  a nyomás továbbra is nagy, minden évben eljön újra, meg újra...

Reggel Quinty is megérkezett. Örültünk neki, régen láttuk, s láthatóan ö is örült nekünk :) ilyenkor öt is beépítem a menetrendenbe, nem kell vele kivételezni, abszolút hozzánk van szokva :) mindent csinál velünk együtt. Ma pl. elöször elvittük a nagyokat iskolába, majd Mártont  a kötelezö gyerekorvosi vizsgálatra. Már a bakfiets sem létszükséglet, a rozsaszín biciklivel mentúnk, Quinty ült elöl, Dániel hátul, s mikor leszélltam, Dániel elöre hajolt és Quinty kapucniját rángatta, s nevetve kiabálta "Quinty, Quinty, nézd, itt vagyok!!!" :)




Eljött a pillanat, s beléptünk a doktornő szobájába. Tulajdonképpen vártuk ezt a napot, hiszen Mártonnak nem kellett iskolába mennie, s ez már önmagában is ünnep, hiszen az én kis Barátom az egész napot velem töltheti. Ma ráadásul Quinty is itt volt, akit Marci is nagyon szeret!!!!

A doktornőt nem ismertük, de láthatóan amellett, hogy viszonylag szigorú volt, hiszen orvos, mindent elmagyarázott nekünk, s Marcit olyan viccesen vizsgálgatta, hogy a mi kis bohócunk végigkacagta a 20 perces vizsgálatot. Lemérték, 112,5 cm, 21,15 kg, szóval nagyfiú, 21 éves korára min. 187 cm-re saccolták a magasságát :) volt látásvizsgálat igen vidáman, meg motorikus fejlődés vizsgálat, meg pocak, meg fütyi.... no ekkor már zengett a rendelő a Marcikacajtól... majd jött a "feketeleves", amit nem is vettünk észre, a doktornö hirtelen, miközben Marcinak egy szülinapos feladatot adott - egy könyvecskét tett az asztalra, amit el kellett fújnia, mint a szülinapi gyertyákat - beadta a kötelező oltást, a DKTP ismétlését... s Marci észre sem vette, csak utána, mikor már a doktornö pakolta el a tűt.... hirtelen elkeseredett, de igazából sírni sem tudott, csak visszaváltozott a mi kis öregemberünkké, s onnantól kezdve egész délelőtt nem használta a bal karját, s halkan jajjgatott,
mennyire fáj :) cukiiiiiiiiii

Szóval annyira ügyes volt, nem győztem dicsérni! Mondtam is neki, "Marci te egy hős vagy!!!!" erre ö; "Nem vagyok hős, csak ügyes! Unom a hőséget!" :) no ilyen a mi drága Marcink...


Mindeközben Quinty, meg Dániel aranyosan játszottak mellettem, annak ellenére, hogy kb. 40 percet kellett a vizsgálatra várnunk... utána nagyot motoroztak, Quinty Hanga régi rózsaszín motorjával, Dániel pedig a még Dombitól megörökölt kékkel... édesek voltak!


Hazaérve gyorsan megebédeltünk, s közben nagyokat nevettünk. Quinty nem is értette, mi ez a bohózat... adtam  a tésztát a szájukba, s közben jajjgattam, hogy megharaptak, s ez annyira tetszett nekik, vagy húsz percig húztuk így az ebédet... utána szó nélkül egy pillanat alatt elaludtak együtt... Quinty Márton ágyában, Dániel meg a sajátjában, de előtte mindketten nyugtázták, hogy a másik ott van :)



úgy kellett ébresztenem őket, el ne késsünk az iskolából... suli után játszótér, uzsonna, s mindenki haza a saját otthonába...

Szép és nevetős napunk volt...

Kivéve, amikor Dániel Quinty almáját akarta megenni, de Quinty nem hagyta :)






2014. október 27., hétfő

Hétfő

Hétfő... Újra...

Hajnalban keltem, hogy mindennel elkészüljek, de megint nem volt szívem a kis aranyosaimat felébreszteni 7.30-kor, azokat az aranyosainat, akik hétvégenként, valamint iskolai szünetekben kivétel nélkül 6-kor, vagy még korabban ébrednek... Szóval ma reggel egy kicsit kipihenhették az őszi szünet korán kelő fáradalmait :)

Majdnem elkéstünk, de nem! Még integetni is tudtunk Mártonnak az osztálya ablakából...

....de a nap fénypontja nem ez, a nap fénypontja, hogy hazaérve a suliból délelőtti vonatozásba kezdtünk Dániellel, építettünk egy kis sínhálózatot, majd ő vonatozott én meg Barnit kerestem hiába az éteren... Majd egyszercsak Dániel megszólalt egy vonatot tologatva: "SZERETLEK ÉDESANYA!" ... Nem is kell kommentálni... Csodálatos érzés, hogy ez a kis kétéves, mennyi szeretetet hordoz magában...