2015. január 21., szerda

Gennyes fülgyulladás

Marci fülecskéje nem javul... Úgyhogy alig vártam hogy 8 óra legyen, az elsôk között telefonáltam, s meg is kaptuk az idôpontot az orvoshoz. Végre sikerült egy adag antibiotikumot szerezni Mártonnak. Ô is boldog volt, maga vette át a gyógyszertárban, annyira bízott benne, hogy segít...

Nagyon férfiasan viseli a betegségét a mi kis öregemberünk :) Folyamatosan papírtörlöt tart a füléhez, s felsóhajt, mikor már zsibbad a keze :)  a cseresznyemag párnácska melegítése napi rutinná vált... úgy húszszorosan... Remélem hamarosan jobban lesz!

2015. január 20., kedd

Fülgyulladás

Az elsődleges dolog, ami mostanában foglalkoztat, Marci füle. Péntek óta fájlalja, természetesen a háziorvos munkaidejének vége után öt perccel kezdődött a kálvária...ami azóta is tart. Hétfőre annyira bedurvult, hogy tömény genny gezdett ömleni a bal füléből. Túlzás nélkül folyamatosan folyik, tíz percenként cserélem a papírt, amit a fülén tart egész nap. A doki egyetlen kifogása, hogy nem sikerül lázat produkálnia. Hihetetlen, de azért kell imádkoznom, hogy belázasodjon és kapjon végre valami enyhítő orvosságot. Nagyon fáj neki, és minden egyes folyás hullámnál sírni szeretne... Szenved... És szenvedek vele én is... És szenvednek tőlem a gyerekek, mert Marcival kell foglalkoznom és látják, hogy szomorú vagyok, sőt kiborulok...  Szóval hétfőn elmentünk orvoshoz, valami kis gyakornok csajszi fogadott minket... Uhhh de próbálta a tudását mutogatni, már szinte el is hittem neki, amit mondott, csak kár, hogy nagy meggyőződéssel magyarázta, mennyire fontos, hogy ne kapjon a gyerek antibiotikumot, viszont mindenképp adjak neki fájdalom- és lázcsillapítót naponta háromszor akkor is ha fáj és akkor is, ha nem fáj, viszont vigyem vissza az orvoshoz, amint felmegy a láza, viszont, ha egész nap tömöm lázcsillapítóval, a láza nem fog felmenni, úgyhogy gratulálok az előttem szólónak! ;) Kissé csalódottan mentünk haza.... Éjjel aztán jött. Szenvedés, én akkor már adtam neki nurofent, de nem nagyon tudtam megértetni vele, hogy hamarosan szerzek neki gyógyító orvosságot. Így inkább alhatott az ágyamban, melegítgettem neki a cseresznyemag zsákocskát és próbáltam elaltatni.... Reggelre viszont még rosszabb lett a füle, viszont megérkezett Quinty is, kicsit elterelte legalább Marci figyelmét, de az enyémet nem. A menetrendszerinti fültörölgetésnél észrevettem, hogy véres a genny, ami kifolyt a fülecskéből, na rögtön hívtam a rendelőt, az asszisztens viszont lehűtött, hogy a doktornő nem kívánja látni ma Mártont, hiszen tegnap már megvizsgálta és nem kell neki gyógyszer... No én tényleg kiborultam, erre megígérték, hogy ha holnapra még rosszabb lesz, kapunk időpontot....

Márton a héten nem ment iskolába. Ez annyiban könnyebbség, hogy Dombi és Hanga ügyesen elmennek együtt, ha muszáj, sőt, ők kérik, hogy engedje, el őket egyedül. Nem szívesen, de miután jól megtanultuk, hogy hol mire kell figyelni, kénytelen vagyok elengedni őket. Én csak délután mentem értük a három kisivel. Suli után Lucas is csatlakozott hozzánk és elmentünk játszóterezni. Iszonyú hideg volt, de azért jó volt...

Dombi keddenként, ha Quinty is velünk van, egyedül teker el a konziba. Nagyon tisztelem ezért és végtelenül büszke vagyok rá. Ő az én nagy fiam, akiben lehet bízni! Bár egy igazi "tiener" lett, vagyis kis tinédzser a maga mérgelődéseivel, sértettségével és mindennel, ami a tízes évekkel jár, de azért jó látni, ahogy alakul... Zongora után száguld vissza focira. A focipályán mindenki csodálja ezért, mert általában 35 perces késéssel érkezik a konzi miatt, de még futtában ledobja. A kabatját és rohan a pályára hihetetlen lelkesedéssel 17-18 km kemény, szupergyors biciklizést maga mögött hagyva. Senki nem érti, miért nem megy haza és süpped be egy meleg, kényelmes kanapéba :) ô ilyen. Focimániás...

Az életünk menetét tovább nehezíti, hogy Barni ma hajnalban Magyarországra repült nem kevés pakkal egyedi csomagolásban :) Meghallgatásra ment a budapesti Operaházba... Hát.... 2-3 óra alvás és 1500 km után épp csak beesve a meghallgatásra, sikerült meggyôznie az illetékeseket :) õ a mi Barnink! <3

2015. január 14., szerda

Street dance láz

Ma már mindenki street dance lázban égett, Barnit kivéve, de ez érthető is... Valahogy csak kifizetjük... Remélem... Mindenesetre. Dombi már hónapok óta mondogatja, hogy mennyire szeretné, Hanga karácsony előtt kezdte, így ma délután elmentünk egy ingyenes próbaórára. Hanga virult, élvezte és nagyon jól csinálta, persze ballet mellett, ilyen felszabadult kis boldog gyereknek könnyű táncolni. Én igazából. Dombinak szántam ezt a táncot abban bízva, hogy egy kicsit lazul a merevsége, s magamból kiindulva biztosan tudom, hogy később nem fogja elkezdeni, mert akkor már ciki lesz, most viszont még ott vagyunk vele és bíztatjuk, amíg belejön... Gondoltam én... De ő mást tud... Tudja például elsőre a tanár mozdulatait utánozni hihetetlen pontossággal, a padlóról olyan gyorsan pattan fel egymás után akár háromszor is, hogy egyedüliként nem esik ki a ritmusból, hihetetlen izomzata van, végül a breakes mozdulatokat úgy táncolta, mintha mindig is ezt csinálta volna. Azért még mindig merev egy kicsit, de ki fog lazulni, tudom!

Szóval már nem csak komolyak a gyerekeink, de menők is :):):)

2015. január 12., hétfő

Hétfő

Annyira utáljuk a hétfőt, hogy ki sem tudjuk szavakkal fejezni... Egyszerűen lehetetlen felébredni és időben elkészülni, s az iskolába is idejében beérni. Most, hogy Barni reggelente néhány napig itthon van, azért könnyebb, de látszik rajta, hogy szenved, mert eddig gyakran kimaradt ebből reggeli sakál-rituáléból, amelyben Dombi egyszerűen nem hajlandó felkelni, magára húzza a takarót, mérges és morog, vagy éppen ordít, hogy "hagyd abba!", Hanga visít, hogy "szeretgetés! De hosszan! Még! Szeretgetés! " és csak akkor kel fel, ha jól alaposan megszeretgetem, akkor viszont felül az ágya szélére és elkezd pattogni, mint egy labda ahelyett, hogy öltözne, vagy elindulna a reggelenként legfontosabb hely, a wc felé. Márton egyszerűen csak álcázza magát, mint aki nem hall és nem lát, hüvelykujját a szájába teszi, s kivonja magát a történések súlya alól, majd mikor végre sikerül kihúzni az ágyból, elindul lassan, öregesen a mellékhelyiség felé, s abban a pillanatban Domonkos és Hanga is feléled és kezdődik a harc a wc-ért. Ekkor már cseppet sincs meghitt csend és nyugalom... Irány az étkező... Nem kértem tejet, nem meleget, hanem hideget kértem, kakaót szeretnék bele, nem szeretem az egészséges műzlit, baj?, de baj? De baj? Dombi piszkál! Csúnyán nézett! Hanga csámcsog! Marci rángat! Dániel az én kenyeremet eszi! Ez nem az én poharam! Huhh.... És ekkor még nem öltöztek fel és a fogmosás is hátra van... Márton persze az ajtóból fordul vissza, hogy kakiljon, kabát le, sál, sapka le, mert hát felöltözve mégsem lehet kakilni... Ááá... Majd becsukódik az ajtó és ránkszakad a csend... Dániel és én hirtelen nem is tudjuk, mihez kezdjünk, Dániel old egy "szeretgetés!" felkiáltással és indulhat a nap.

A délelőtt a szokásos pakolással telt, ja és megfőztem négy csülköt, mert nem érezték már jól magukat lógatva, úgyhogy vacsorára Hanga egyik kedvencét, Jókai bablevest készítettem.

Délután kicsit aggódva indultunk a gyerekekért az iskolába. Barni már korábban elment autóval, mert az összes bicikli felmondta a szolgálatot nekünk, már csak az enyém jár úgy, ahogy... Én meg Dániellel és három napi élelemmel felszerelkezve nekivágtam az útnak, hogy az 58 km/h-s szélben eltekerjek az iskoláig. Sikerült, sőt, mindenki hősiesen hazatekert. A garázsban letettük Marci biciklijét, mert bármennyire következetesen elvárom tőlük, hogy mindenhova tekerjenek el, ez a szél azért már nekem is sok volt. Úgyhogy Dániel elől, Márton hátul, Dombi, Hanga egyedül, de csak eltekertünk a ballettig is. Ballet közben Dombit átkísértük a konziba, mert ő este ott koncertezett, Barni hozta haza, én a kicsikkel balett után hazatekertem bablevesezni :)

Nem mondhatnám, hogy unatkozunk...

2015. január 1., csütörtök

2014. december 22., hétfő

Beigliiii

A mai napunk a pihenés és a beigli készítés jegyében telt, már amennyire négy gyerek mellett egy kis lakásban pihenni lehet. Kimenni nem nagyon volt kedvünk, mert épp mostanság kezdünk kilábadozni a nyügjeinkböl, meg aztán kint egész nap süvít az 55 km/h - s szél, ami Dánielt már simán feldönti, szóval maradt a familie-dag... egész délelött pakoltunk a gyerekszobában, ahol rövid idő alatt olyan káosz képes eluralkodni, hogy az angyalkáknak félő nem is les kedvük meglátogatni minket. Kérdeztem is Mártont, hova fér majd el a karácsonyfa... hát oda, mutatott egy fél nm-nyi szabad helyre a földön.... "és nem félsz, hogy az angyalkák elbotlanak a játékokban és kiesik a fa a kezükből?", erre csak széttárta karjait és azt mondta, "hát repüljenek, van szárnyuk!" :)

Szóval pakoltunk, délután pedig Barni mákot darált, én meg beiglit gyártottam. Eszembe nem jutott volna beiglit sütni, ha Pathó Gyuri nem kéri, de jó ez így, mert a gyerekek nagyon szeretik a beiglimet, ami az igazi :) El is készült ma hat rúd, de már csak kettő van belőle :) Dombi elkezdte enni.... "hm... ennek a beiglinek semmi íze nincs, még egyet kell harapnom.... ez is ízetlen, még egyet kell ennem stb... " :)

Hanga és Marci sokat játszanak együtt, főleg a playmobiel játékokkal, lovacskákkal. Hanga Mikulástól kapott adventi kalendáriuma a  legjobb, amit csak kaphatott, izgatottan bontogat minden reggel, pedig tudja, mi vár rá, s már nagyon várja  a 24-ét, amikor végre előkerül  a várva-várt kiscsikó is a dobozból. Ö egyelőre a kiscsikót azonosítja a kis Jézussal, mivel egy napon fognak születni, s mindkettőt nagyon várja :) Ma sokat dolgozott azon, hogy megépítse a fa betlehemest és, hogy a playmobiel figurákat "várakozó állásba" helyezze :) az összes figura a kiscsikót várja :) 

Este Barni még elvitte Dettiéknek is a fát, amit nekik vettünk, egy kis beiglivel... még mindig nem tudunk unatkozni...

Fáradtságunk már-már állandó, de nem lehet hozzászokni....

2014. december 21., vasárnap

Advent negyedik vasárnapja

Nem vagyunk tökéletes család, sokszor megemelem a hangom, olykor úgy beszélek, hogy rögtön megbánom, de egyet biztosan tudok, hogy a gyerekeink teszik teljessé életünket és a sok bosszúság mellett annyi boldogságot adnak nekünk, hogy minden küzdelmet megér ennek a négy kis palántának a nevelgetése. Jó lenne, ha mindenkinek megadatna az az esti áhítat, mint nekünk adventben, az asztal köré ülve, mikor meggyújtjuk a gyertyákat és együtt énekeljük az adventi hírnököt... És együtt imádkozunk minden este. Ünnepélyes. Főleg, mikor énekelni kezdenek ezek a kinyíló kis pacsirtácskák... Mint egy kis angyal kar....bár Dombi még mindig rekedt egy kicsit, Marcinak annyira mély a hangja, hogy nem győz intonálni, Dániel csillogó szemmel próbálkozik és az összes dallamot tudja már, a szöveg helyenként bizonytalan, Hanga pedig tolja, tolja, ahogy a torkán kifér, kristálytiszta gyonyörû hangocskája talán még a szomszédoknál is cseng, de szívből énekel, igazán!

Napjaink mostanság is átlagosnak mondhatók. Vasárnap lévén templomba igyekeztünk, éppen odaértünk, de később kezdtek, remélem nem miattunk. Magyar-holland református Istentiszteleten voltunk a Kloosterkerkben, sajnos leginkább csupán az együtténeklés áhítata és az eddig ismeretlen lelkésznô Úrvacsorára felkészítő szavai hagytak csupán mélyebb nyomot, de így is nagyon jó volt. Barni orgonált, Dániel Brigivel játszott, Dombi fegyelmezett tízévesként nagyfiúsan, mozdulatlanul ülte végig a másfél órás liturgiát, Hanga és Márton egyaránt süsük voltak, de ezt már tudtuk. Régi szép emléket idéznek bennem, mikor kisgyermekként anyával a hátsó padban ültünk hárman a templomban, s valamin egyszercsak elkezdtünk nevetni, s a jókedv nem akart múlni az Istentisztelet végéig sem... Van ez így, nem a liturgia volt unalmas, igazából én mindig jól éreztem magam a templomban, biztonságban, s szerintem a JóIsten is mosolygott velünk :)

Istentisztelet után többek tiltakozása ellenére Barni mellettem szavazott és elmentünk egy nagyot sétálni, karácsonyi vásárt keresni. Gondoltam, a karácsonyi időszak erre való, ilyenkor fázni kell, forralt bort és sült kolbászt ízlelni, sokat sétálni és nevetni.... Sokat sétáltunk, át a karácsonyi vásáron, mindent megillatoztunk, találkoztunk a Télapóval, a holland Kerstman-nal, s igazából nem tagadhatja le senki, hogy nagyon jól éreztük magunkat! Semmit nem vettünk, hiszen ez nem is volt cél, de
minden fényt megcsodáltunk és egyáltalán nem itthon ültünk csupán, s ez nagyon jól esett nekem!





Estére hazaérve minden maradékot megettünk, amit itthon találtunk.... Este ismét a koszorúnál imádkoztunk... Szép nap volt!!!!