2014. november 2., vasárnap

A nagy nap :) valamint Amersfoort, a MakkMarci város




Végre eljött a nagy nap, viszonylag korán keltünk, tudtuk, hogy ma jön haza Édesapa, s azt is tudtuk, nehéz napunk lesz. Barni szépen haza is ért reggel fél 9 körül. Mindenki nagyon boldog volt, le sem szálltak róla, persze, hiszen két hét történéseit kellett minél gyorsabban, lehetőleg egyszerre megosztani vele :) de a lényeg, hogy újra itt van! Hanga nem sír többet mondván, hogy már nem is emlékszik rá, hogy néz ki Édesapa, Dánielnek egy darabig nem kell újra és újra elmagyaráznom az útvonalat, valamint a járműveket, amiken Barni utazik...

A nagy örömködésnek viszonylag hamar végeszakadt, mert nekem el kellett indulnom Dombival és Hangával Amersfoortba, studiedagra. Barni kivitt minket a vonathoz, majd onnan tovább ment a kicsikkel a magyar misére és Istentiszteletre. Mi meg vidám vonatozásba kezdtünk. Tényleg nagyon vidám utunk volt! Azért két ilyen nagy gyerekkel már tényleg gyerekjáték az élet... Azért mindenesetre így a legjobb, hogy nekünk még vannak pici bubáink is! Hangával nagyon kínos olykor az utazás... Ha az utasok nincsenek éppen gyerekekre hangolódva, akkor baj van,.,, első körben hamar kiürült a kocsink :) pedig csak mesélt, mesélt és mesélt, csak picit hangosan, és jó sokat nevetett, igazából én élveztem a csipogását és később akadt lelkes közönsége is, de azért nem bántuk, hogy csak egy órát kell vonatozni.

No de mikor leszálltunk a vonatról, akkor képedtünk el igazán, teljesen ismeretlen volt minden, pedig már jártunk ott.... A GPS meg elvezetett a világvégére, egész Amersfoortot bejártuk, mire megtaláltuk a jól ismert zeneiskolát. S az egész csupán amiatt történt, mert a vonat egy másik vágányon állt meg, s így mi egy másik kijáraton mentünk ki a pályaudvarról... Azért kegyetlen érzés, hogy ennyire nem tudok tájékozódni... Az Ipadet is csak forgatom, s fogalmam nincs, merre akarja, hogy menjek... Újabban már Dombi viszi a gépet, mi meg követjük.


Természetesen mindkettejüknek egyidőben, s két teljesen különböző helyen, egymástól fél órányi sétára volt a próbája... No de csak megérkeztünk, s akkor jött még az az adalék, ami megint nem hiányzott. Nem ülhettem be az aulába várakozni, amíg Hanga énekel... Kicsit kiakadtam, úgyhogy leültem a bejárattal szemben az udvaron a pingpongasztalra, de ehhez azért már nagyon hideg van, egy óra múlva már kékre fagytam, akkor megkönyörültek rajtm, s beengedtek, de legközelebb nem fognak. Azt ajánlották, menjek vissza az állomásra és üljek be valami kávézóba .... Haha.... Ezzel csak két baj van, nem hiszem, hogy elsőre visszatalálnék az állomásra, valamint én még sosem ültem be kávézni sehova, s igazából nem is vágyom rá. Főleg arra nem, hogy 3-5 eurót kidobjak egy vacak kávéért, pedig annyiból én hatunknak főzök egy jó ebédet... Ezek a hollandok nem értik, hogy mi az összes centünket a gyerkeink tanníttatásába fektetjük be, többek között az ének órákba... Egyelőre nem jár a luxus, de még nem is hiányzik. Örülünk, ha a tandíjakat rendezzük! No meg egyedül beülni valahova.... Brrrrr...

Hanga próbája után átsétáltunk Dombihoz, s közben szebbnél szebb "MakkMarci fákat" találtunk, szedtünk egy nagy adag MakkMarcit Marcinak, játszottunk a levelekkel, s nagyon jól éreztük magunkat...


Irene szomorú volt, Dombi hangja egyre rosszabb, nagyon rekedt és nem tudni mitől. Elvittük már egy énekes specialista fül-orr-gégészhez is, háziorvoshoz is, de nagyjából annyi az eredmény, hogy rossz a beszédtechnikája, logopédushoz kell járnia, vagy hamarosan csomók alakulhatnak ki a hangszálain... Az ajánlásukra megkerestük az egyik legjobb logopédus-, beszédtechnikust, aki a konziban is tanít... Hosszas egyeztetés után péntekre kaptunk időpontot, de az iskolában még nem tudják, hogy 12.30-ra...

A hazafelé út is jó volt, de már nem annyira... Dombi megint mérges, amiért ő az egyetlen, aki nem kapott szólót a karácsonyi koncertre... Persze érthető, de ettől még frusztráltabb lett, s még mérgesebb... Rám... Pedig én aztán tényleg mindent megteszek érte, ebben teljesen biztos vagyok....

...Hazaérve aztán egyesítettük makkjainkat :) Barni hozott Marcinak Amerikából igazi, amerikai méretü makkokat :) gyönyörüeket, hatalmasokat!!!!!


Marco nagyon boldog volt! Hirtelen minden olyan Makk Marcis lett :) hosszasan játszott az új "barátaival" :)

ilyen az amerikai méret :)

 

2014. november 1., szombat

már csak egyet kell aludni...

Eljött a nap, hogy végre azt mondhattam  gyerekeknek, "már csak egyet kell aludni és Édesapa itthon lesz!" nagyon vártuk már ezt a napot, de még inkább a holnapot!

Reggel Dombit 7.40-kor vitték Mitchel-ék, a szomszédék a focimeccsre. Mitchel a kapus, Dombi hátvéd, szuper csapat. Csak ez azt is jelentette, hogy megint hajnalban kelünk... persze a foci cuccot annak ellenére nem sikerült este összekészítenie, hogy könyörögtem neki, s még azt is megengedtem önként, kérés nélkül, hogy az ágyamban aludjon, hátha így reggel nem ébresztjük fel a kicsiket... na mindegy, lassan megszokom a helyzetet... mindenesetre együtt összeszedtünk mindent, reggelizett is és időben el is indult... ennek ellenére állítja, hogy soha nem segítek neki semmiben :D

Mikor Dombi hazaért, szinte azonnal indultunk a konziba cselló órára... éppenhogy beestünk, ill. Hanga, én a  fiúkkal még felvittem  a csellót a terembe hangolásra, így jóval később értünk a BMO-ra, ami ezúttal az ütősökkel összevonva volt. Ennek is nagyon örültünk, mert így nem csak Anna az egyik kedvencünk tartotta az órát, hanem Elleke is jelen volt, aki az első számú fő kedvencünk :) de így sem voltak elegen, hiszen a zongorakísérö valahogy eltűnt, így Elleke gondolt egyet, Annát ültette a zongorához (ö volt régebben Dombi zongora tanára), s Dombi lett a "meester", vagyis a kis tanársegéd :) vicces volt a BMO óra, mert Dombi teljesen felpörgött, megint jött a halandók számára megvalósíthatatlan ötleteivel, Ellekét majdhogynem leszolmizálta :) így aztán nagyon vidáman telt az első fél óra. Hanga pedig nagyon büszke volt bátyjára!

A cselló órán nem tudtam végig jelen lenni, mert Dániel kezdett fáradni, így inkább kivonultunk... de az ajtó előtt hallgattam az órát. Wiesje megint beteg volt sajnos, így Willemijn tartotta az órát.... a végén mindenki játszott egy egyénileg tanult kis darabot. Volt, aki egy gyerekdalt, Sebastiaan a  holland himnusszal próbálkozott :) Hanga előadta az Érik a szőlő-t, amit előző este mintegy 5 perc alatt hirtelenkedett, miután rádöbbentünk, hogy még egy szabadon választható dalocskát is kell vinni a hosszú őszi szünetre való tekintettel... uhhh... no de ezzel nem elégedett meg, minden bátorságát
összeszedte és előadta a Tsounami-t úgy, ahogyan azt Dombival játszotta, csak most Dombi nélkül...
uhhhhhhh, ez a két jómadár, ha egymásra talál, akkor biztosan csak zenél és nem  a komoly verziót...
 magukat és egymást szórakoztatják a tucidarabokkal, mi meg élvezettel hallgatjuk, ahogy Dombi olykor idegbajosan, olykor kedvesebben irányítgatja Hangát, aki annyira magabiztosan és vagányan húzza pop zenét, hogy a klasszikus fülünk ketté áll... tiszta Dombi ;)

2014. október 31., péntek

Reformáció

Csöndben mindig megélem a reformációt, de errefelé ez nem nagyon érdekel senkit, sehol egy Istentisztelet, sehol egy közösség a közelben, viszont tökfejek virítanak mindenfelé :( kicsit szomorú, kérdezték a gyerekek, ök mikor mehetnek haloweenezni... mondtam, bármikor, amikor csak akarnak, de elöbb beszélgessünk egy kicsit róla... nem kellett sokat beszélnem a haloween eredetéröl, elment a kedvük az egésztöl :) ennek én örültem, de  a nyomás továbbra is nagy, minden évben eljön újra, meg újra...

Reggel Quinty is megérkezett. Örültünk neki, régen láttuk, s láthatóan ö is örült nekünk :) ilyenkor öt is beépítem a menetrendenbe, nem kell vele kivételezni, abszolút hozzánk van szokva :) mindent csinál velünk együtt. Ma pl. elöször elvittük a nagyokat iskolába, majd Mártont  a kötelezö gyerekorvosi vizsgálatra. Már a bakfiets sem létszükséglet, a rozsaszín biciklivel mentúnk, Quinty ült elöl, Dániel hátul, s mikor leszélltam, Dániel elöre hajolt és Quinty kapucniját rángatta, s nevetve kiabálta "Quinty, Quinty, nézd, itt vagyok!!!" :)




Eljött a pillanat, s beléptünk a doktornő szobájába. Tulajdonképpen vártuk ezt a napot, hiszen Mártonnak nem kellett iskolába mennie, s ez már önmagában is ünnep, hiszen az én kis Barátom az egész napot velem töltheti. Ma ráadásul Quinty is itt volt, akit Marci is nagyon szeret!!!!

A doktornőt nem ismertük, de láthatóan amellett, hogy viszonylag szigorú volt, hiszen orvos, mindent elmagyarázott nekünk, s Marcit olyan viccesen vizsgálgatta, hogy a mi kis bohócunk végigkacagta a 20 perces vizsgálatot. Lemérték, 112,5 cm, 21,15 kg, szóval nagyfiú, 21 éves korára min. 187 cm-re saccolták a magasságát :) volt látásvizsgálat igen vidáman, meg motorikus fejlődés vizsgálat, meg pocak, meg fütyi.... no ekkor már zengett a rendelő a Marcikacajtól... majd jött a "feketeleves", amit nem is vettünk észre, a doktornö hirtelen, miközben Marcinak egy szülinapos feladatot adott - egy könyvecskét tett az asztalra, amit el kellett fújnia, mint a szülinapi gyertyákat - beadta a kötelező oltást, a DKTP ismétlését... s Marci észre sem vette, csak utána, mikor már a doktornö pakolta el a tűt.... hirtelen elkeseredett, de igazából sírni sem tudott, csak visszaváltozott a mi kis öregemberünkké, s onnantól kezdve egész délelőtt nem használta a bal karját, s halkan jajjgatott,
mennyire fáj :) cukiiiiiiiiii

Szóval annyira ügyes volt, nem győztem dicsérni! Mondtam is neki, "Marci te egy hős vagy!!!!" erre ö; "Nem vagyok hős, csak ügyes! Unom a hőséget!" :) no ilyen a mi drága Marcink...


Mindeközben Quinty, meg Dániel aranyosan játszottak mellettem, annak ellenére, hogy kb. 40 percet kellett a vizsgálatra várnunk... utána nagyot motoroztak, Quinty Hanga régi rózsaszín motorjával, Dániel pedig a még Dombitól megörökölt kékkel... édesek voltak!


Hazaérve gyorsan megebédeltünk, s közben nagyokat nevettünk. Quinty nem is értette, mi ez a bohózat... adtam  a tésztát a szájukba, s közben jajjgattam, hogy megharaptak, s ez annyira tetszett nekik, vagy húsz percig húztuk így az ebédet... utána szó nélkül egy pillanat alatt elaludtak együtt... Quinty Márton ágyában, Dániel meg a sajátjában, de előtte mindketten nyugtázták, hogy a másik ott van :)



úgy kellett ébresztenem őket, el ne késsünk az iskolából... suli után játszótér, uzsonna, s mindenki haza a saját otthonába...

Szép és nevetős napunk volt...

Kivéve, amikor Dániel Quinty almáját akarta megenni, de Quinty nem hagyta :)






2014. október 27., hétfő

Hétfő

Hétfő... Újra...

Hajnalban keltem, hogy mindennel elkészüljek, de megint nem volt szívem a kis aranyosaimat felébreszteni 7.30-kor, azokat az aranyosainat, akik hétvégenként, valamint iskolai szünetekben kivétel nélkül 6-kor, vagy még korabban ébrednek... Szóval ma reggel egy kicsit kipihenhették az őszi szünet korán kelő fáradalmait :)

Majdnem elkéstünk, de nem! Még integetni is tudtunk Mártonnak az osztálya ablakából...

....de a nap fénypontja nem ez, a nap fénypontja, hogy hazaérve a suliból délelőtti vonatozásba kezdtünk Dániellel, építettünk egy kis sínhálózatot, majd ő vonatozott én meg Barnit kerestem hiába az éteren... Majd egyszercsak Dániel megszólalt egy vonatot tologatva: "SZERETLEK ÉDESANYA!" ... Nem is kell kommentálni... Csodálatos érzés, hogy ez a kis kétéves, mennyi szeretetet hordoz magában...



2014. október 26., vasárnap

Vasárnap nyakas módra...

Ma újabb templomot próbáltam felfedezni, hátha megtalálom, amit keresek... De mit is keresek... Hát zsoltárokat, orgonaszót, kálvinistákat... Azt hiszem, egyre biztosabban, hogy Hollandiában nem igen fogok kálvinistákat találni... Ahogy beléptünk a templomba, rögtön felcsendült egy ismert református zsoltár, boldog voltam, de a következő ének már megint a holland újprotestantizmus hozománya, a gyerekek újra új helyen vettek részt a gyermekistentiszteleten, Márton könnyes szemmel ismét kijelentette, hogy ő nem megy sehova, velem marad, Dániel sírt a gyermekmegőrzőben, így én újfent kimaradtam az Istentiszteletből, helyette a két kicsivel játszadozhattam, s egy apukával beszélgethettem... Bár a templom reformátusnak van hirdetve, nem az, inkább evangélikus, de kimenetelkor egy zsidó újságot is a kezembe nyomtak... Nincs bajom egyik felekezettel sem, sőt, de nem ezt keresem, ennyi...

Hazaérve éltük nyugodt vasárnapunkat, már hajnalban megfőztem az ebédet, így Dániel is gyorsan ágyba kerülhetett.... Holnap kezdődik a tanítás, véget ért az őszi szünet....

2014. október 25., szombat

Gesztenyekeresztelő

Ma reggel ismét el tudtunk menni Dombi focimeccsére. Hihetetlen ügyesen focizik. Nem ertem, miért hátvéd, de ha nem lenne ott.... Ő a leggyorsabb, ezt mindenki mondja és remekül összejátszik a kapusával, szóval sokat véd, s nagyon fontos szerpe van abban, hogy idén eddig egy döntetlent (ahol nem játszott Dombi egy kórushétvége miatt) leszámítva minden meccset megnyertek. Szóval csak bámulok, milyen ügyes nagyfiam van.



Estefelé Máté elhozta a biciklimet a Bronovotól, s mivel Dettinek próbája volt, így maradt még egy kicsit, segített a gyerekeket letenni, majd felvagdostuk a másnapi ebédhez való zöldbabot, s végül "megkereszteltünk" kb. 10 kg szelíd gesztenyét, amit még hetekkel ezelőtt szedett Barni a gyerekekkel... Hasonló munkálatokban reménykedtünk, már ami a gesztenyét illeti, mint tavaly, de a történtek miatt, nem igazán jutott rá idő, erő, kedv... Így már csak becsületből vagdostuk a kiszáradt gesztenyéket, de semmi pénzért nem dobtam volna ki Barni munkáját, főleg, hogy tudom, mennyire szereti a gesztenyepürét :) így aztán sokaig dolgoztunk, Máté keze egészen megfájdult, az enyém majd holnap fog fájni, amikor főzöm és forrón pucolom a gesztenyét... Mindenesetre jót beszélgettünk, s legalább nem egyedül kellett végeznem ezzel a mennyiséggel... Egyedül talán el se kezdtem volna...

2014. október 23., csütörtök

Október huszonhárom

Október 23-a egy kicsit másképp alakult nálunk, mint Magyarországon szokás. Önző módon én el voltam foglalva magunkkal... Dombiért délelőtt 10-re mentem a focipályára. Egész éjjel nem aludt, nagy buli volt, a szervezők nagyon felkészülten várták a fiúkat, mindenféle rémségnek öltözve riogatták őket, miközben sorra feladatokat kellett végezniük. Dombi nagyon jól érezte magát, egész éjjel ordított, így semmi hangja nem maradt :)


Hajnali fél 4-kor az ébren maradók a benti fociteremben még meccseket játszottak egészen a reggeliig, majd reggeli után hazaindultak. Persze, mihelyt találkoztunk, a fáradtság oroszlánrésze méreg formájában rám zúdult, s bár nekem el kellett mennem a kicsikkel vásárolni, mert nem volt otthon tej, Domonkos úgy határozott, hogy nem tart velünk, nekem pedig nem volt erőm vele veszekedni, így leszedtem a garázskulcsot a lakáskulcsról, s ő hazament, mi meg tovább... Hazaérve ért az újabb sokk... Dombi nem nyitott ajtót. Kopogtunk, dörömböltünk, Hanga a földszinten nyomta folyamatosan a kapucsengőt, ami olyan hangos, hogy mindig le akarom szerelni, ahányszor csak megszólal, mert szívrohamot kapok a hangjától.... de Domonkos még mindig nem nyitott ajtót. No ekkor csengettem a szomszédba, a "hosszú Családhoz" ( ott mindenki min. fél fejjel magasabb nálunk), s ők készségesen segítettek... Én, bár még mindig kába voltam az előző délutáni narkózistól, kénytelen voltam átmászni egyik erkélyről a másikra az ötödik emeleten. Kérdezte a szomszédasszony, merek- e mászni, mondtam, nem, tériszonyom is van, de muszáj. S láttam, hogy Dombi fekszik az ágyában, de hiába dörömbölök, nem mozdul... Persze már majdnem bőgtem, azt hittem meghalt, visszamásztam, hogy a másik hármat megnyugtassam. Addigra megérkezett a kutyásbácsi és kutyásnéni is, valamint a hosszú szomszédasszony méghosszabb férje. Mindenki azon dolgozott, hogy a leveleknek szánt nyíláson keresztül valahogy lenyomjuk a kilincset belülről. Nem sikerült, ekkor nekem bevillant, hogy ha már van nálunk egy kampós végű sétabot, az étkezőben a kicsi szellőző ablak nyitva... Felmásztam az ablakpárkányra, s épp befért a karom a kis nyíláson, betettem a botot és kikalapáltam az ablak kilincseket, majd beugrottam, s örömmel nyugtáztam, hogy Dombi él. A hosszú szomszédasszony is beszaladt, aki szívspecialista a Westeindében, s
megnyugtatott, hogy csak nagyon mélyen, szinte sokkosan alszik az előző éjszakai buli miatt. No ekkor lett nekem elég ebből a két napból, összeomlottam. A szomszédok kedvesk voltak, behozták a vásárolt dolgokat, még a tejet is betették a hűtőbe, ágyba parancsoltak Dániellel együtt, s a hosszú szomszédasszony elvitte Hangát és Marcit a Kinderboeken Museumba, ahová amúgy is ment volna az unokáival. Így tudtam pihenni, kicsit sírni. Dániel is nagyot aludt. Dombi pedig egészen este 7-ig húzta a lóbőrt,  amikor is mérgesen felkelt és próbált gonoszkodni. Én nyugodtan elmeséltem neki, mi történt, amíg aludt, készítettem neki vacsorát, s kértem, ne legyen mérges és ne bántson tovább... Megértette, minden falatot megköszönt... A kicsik a hosszúéknál vacsoráztak, s fél 8 körül jöttek haza tele élményekkel. Dombi is elkezdett végre mesélni a focis éjszakáról, gyakorolt még egy kicsit, majd 10 körül újra ágyba zuhant... Hálás vagyok a JóIstennek, hogy ilyen szomszédokat adott mellénk! Valahogy mindig itt vannak, mikor bajba kerülök...